Világ MTI 2022. május. 04. 07:24

Észak-Korea ballisztikus rakétát lőtt ki a Japán-tenger irányába

Szöul és Tokió is megerősítette, hogy Észak-Korea újabb rakétakísérletet hajtott végre.

Észak-Korea vélhetően ballisztikus rakétát lőtt ki a Japán-tenger (Keleti-tenger) irányába szerdán – közölte a dél-koreai hadsereg vezérkara. A japán védelmi minisztérium közleményben megerősítette a hírt, és szintén azt állította, hogy ballisztikus rakétáról van szó, ám részleteket nem árult el.

Bár az ENSZ Biztonsági Tanácsa megtiltotta Észak-Koreának, hogy ballisztikus rakétákkal kísérletezzen, idén a mostani Phenjan 14. rakétatesztje. Az észak-koreai vezetés emellett március végén azt állította, hogy új típusú interkontinentális rakétát is kipróbált, amelynek hatósugara 15 ezer kilométer.

A kommunista diktatúra 2017-ben felfüggesztette az interkontinentális ballisztikus rakéták tesztelését és a kísérleti atomrobbantásokat. Kim Dzsong Un észak-koreai vezető azonban figyelmeztetett, hogy országa mindkét tevékenységet újrakezdheti, miután a Donald Trump, előző amerikai elnökkel folytatott, a nukleáris leszerelésről szóló tárgyalások zátonyra futottak.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.