Világ hvg.hu 2022. április. 12. 18:18

22 ezer embert öltek meg az oroszok Mariupolban Donyeck katonai kormányzója szerint

Pavlo Kirilenko szerint azonban a 22 ezres szám csak becslés, ennél még akár több halálos áldozata is lehet a városban az inváziónak.

Háború Ukrajnában
Friss cikkek a témában

Becslések szerint 20–22 ezer ember halhatott meg az oroszok által ostromlott kelet-ukrajnai kikötővárosban, Mariupolban – számolt be a CNN kedden Pavlo Kirilenko donyecki kormányzó szavai alapján. Kirilenko az amerikai hírcsatornának adott nyilatkozatában kiemelte, hogy a halottak számának megállapítása nehéz, mivel a háború előtt félmillió lakosú város orosz blokád alatt van. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök korábban arról beszélt, hogy a városban „tízezrek” eshettek áldozatul az orosz bombázásoknak.

Kirilenko nyilatkozatában megerősítette, hogy éjszaka egy drón ismeretlen tartalmú bombát dobott le Mariupol kohászati üzemének környékén, a bomba tartalma miatt pedig többen rosszul lettek. A regionális kormányzó azt mondta, hárman kerültek kórházba a szerkezet miatt, egyikük sincs életveszélyes állapotban.

Oroszország Ukrajna elleni inváziójáról folyamatosan frissülő közvetítésünkben számolunk be:

A Donbasz felé tart egy orosz hadoszlop, Putyin Lukasenkával találkozott - percről percre a háborúról

Az ukrán elnök szerint a késlekedéssel nem csak időt, hanem életeket is veszítenek, ezért nehézfegyvereket kér, az Egyesült Államok már korábban is figyelmeztette az ukránokat, hogy az oroszok vegyi fegyvereket is bevethetnek. Közben találkozott az orosz és a fehérorosz elnök - kövesse hírfolyamunkat az orosz-ukrán háborúról.

(Címlapképünk Mariupolban készült.)

 

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.