Az amerikaiak legalább 7 ezerre teszik az orosz halottak számát, az ukránok pedig 16 ezerről számoltak be.
Az orosz védelmi minisztérium elismerte, hogy 1351 orosz katona halt meg az általuk csak "különleges katonai műveletnek" hívott ukrajnai inváziójuk kezdete óta – írja az Interfax hírügynükségre hivatkozva a The Guardian. A tárca a halottak mellett 3825 sebesültet ismert el.
Amerikai tisztviselők a héten „óvatos” becslést adtak arról, hogy eddig legalább 7 ezer orosz katona halhatott meg az ukrajnai harcokban, ami meghaladja az orosz katonák hivatalos halálos áldozatainak számát az első csecsen háború két éve alatt. A legdruvább becslés szerint 15 ezer orosz katona is eleshetett a harcokban, míg a teljes veszteségük – amibe beleveszik a sebesülteket és eltűnteket is – összesen 30–40 ezer lehet.
Az orosz védelmi minisztérium utoljára március 2-án adott közlést a veszteségeikről, akkor azt állították, hogy 498 katonájuk meghalt, míg 1597-en pedig megsebesültek.
Ukrajna napi szinten ad közlést az orosz veszteségekről, igaz ezt fenntartásokkal kell kezelni – mint ahogy az orosz adatokat is, mivel ellenőrizhetetlenek. A becsléseik szerint eddig mintegy 16 ezer orosz katona halt meg az invázióban.