A Vöröskereszt szerint akár évekig is elhúzódhat az orosz-ukrán háború okozta humanitárius válság.
Hatalmas hiányokhoz és migrációs mozgásokhoz vezethet az orosz támadás nyomán kialakult ukrajnai humanitárius válság, amelynek következményeit még akár évekig is érezhetjük – figyelmeztetett hétfőn a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének elnöke.
Virtuális sajtótájékoztatóján Francesco Rocca hangsúlyozta: számítani lehet arra, hogy az ukrajnai konfliktus az elkövetkezendő években Európa legsúlyosabb humanitárius válsága lesz. „A lakóhelyüket elhagyni kényszerülők száma és a szükségletek óriásiak, és tovább nőnek mind Ukrajnán belül, mind az országon kívül” – fogalmazott.
Kiemelte, hogy Ukrajnában millióknak azonnali ivóvízre és élelmiszersegélyre van szükségük, a járhatatlan utak és az elektromos hálózatok leállása miatt pedig sokan maradtak orvosi segítség nélkül.
Hangsúlyozta, hogy a helyzet kezeléséhez segélymunkásokra volna szükség, akiknek azonban szavatolni kell a biztonságát, egyúttal méltatta az ukrajnai Vöröskereszt eddigi munkáját. A szervezet munkatársai halálos veszedelemben, fáradhatatlanul végzik feladataikat, egyebek között élelmiszert osztanak, és traumatizált emberek százezreinek segítenek átjutni a határon – emlékeztetett.
A háború 12 napja során civilek százai vesztették életület, és több ezren sebesültek meg. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint már több mint 1,7 millióan menekültek el Ukrajnából, több mint a felük Lengyelországba.