Világ MTI 2022. március. 03. 09:42

Mégsem indulhatnak orosz és fehérorosz sportolók a pekingi paralimpián

A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság felülvizsgálta korábbi döntését, amely szerint a két ország sportolói versenyezhettek volna a játékokon.

Mégsem indulhatnak az orosz és fehérorosz sportolók a pénteken kezdődő pekingi téli paralimpián, miután a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) igazgatótanácsa úgy határozott, hogy megtagadja az orosz és fehérorosz sportolók nevezését a játékokra – jelentette be rendkívüli ülésén a szervezet.

Az IPC egy napja még úgy foglalt állást annak kapcsán, hogy Oroszország – fehérorosz támogatással – háborút indított Ukrajna ellen, hogy a két ország sportolói versenyezhetnek, de csak függetlenként, a paralimpiai zászló alatt, az éremtáblába pedig nem számítanak bele az eredményeik.

A szervezet azért kényszerült szerdai döntése megváltoztatására, hogy "életképes" maradjon az esemény, miután más országok és sportolóik jelezték, nem versenyeznek, amennyiben az IPC nem vizsgálja felül a határozatát.

A sportolók biztonsága kiemelten fontos számunkra, és a sportolói falvakban a helyzet tarthatatlanná vált

– indokolt az IPC.

A paralimpia jövő vasárnapig tart. A magyar színeket egy versenyző képviseli Pekingben: a monosíző Dumity Richárd jövő csütörtökön óriás-műlesiklásban, két nappal később pedig szlalomban indul.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.