Többnyire teherautókból áll, így inkább logisztikai céljai lehetnek – állapították meg brit elemzők azokról a felvételekről, amelyek alapján korábban számos lap egy Kijev felé tartó 64 kilométeres orosz konvojról számolt be.
Alaposabban elemezték a brit McKenzie Intelligence Services (MIS) szakértői azokat a műholdas képeket, amelyek alapján az a hír járta be a sajtót – így a hvg.hu-t is –, hogy 64 kilométeres orosz hadoszlop tart Ukrajnában Kijev irányába. A BBC által idézett elemzők jelezték, hogy az érintett járműkonvoj
- nem 64 kilométer hosszúságú, hanem több logisztikai csoportból áll, amelyek a belorusz határtól igyekeznek elérni a már Kijev elővárosaiban járó orosz egységeket;
- haladását úgy tűnik, több ponton is lerobbant járművek akadályozzák;
- vannak köztük tankok és más harci járművek, de többnyire teherkocsikról van szó.
Az elemzők szerint a fentiekből arra lehet következtetni, hogy a konvojjal nem konkrét csatára készülnek, hanem logisztikai támogatás a cél.
A MIS az általa megvizsgált műholdas felvételen ezen felül talált egy teljes orosz ejtőernyős hadosztályt, amely beásta magát a Kijev melletti Hosztomel repülőtérnél. Tüzérségük viszont az elemzők szerint egyelőre túl messze van az ukrán fővárostól, amelynek nagyobb része kívül esik a fegyverek hatósugarán.
Azt is megállapították, hogy az oroszok csak nagyon kismértékű előrelépést tudtak elérni az elmúlt 24 órában.