Szerbhorváth György: A délszláv háború után borúlátóbbak nem is lehetnénk Ukrajna ügyében

Számos helyről hallhatjuk, hogy Európában 1945 óta nem volt háború, vagy legalábbis nem ekkora, mint most az orosz-ukrán háború. Mindez jól szemlélteti, milyen is az emlékezet, nem szabadna megfeledkeznünk arról, mi is történt a volt Jugoszlávia területén, a kilencvenes években. És mi magyarok nem feledkezhetünk meg 1956-ról sem.

Természetesen háborúkat összehasonlítgatni az áldozatok, a menekültek és minden más egyebet tekintve elég kockázatos, avagy értelmetlen vállalkozás is. De ne feledjük, hogy – legalábbis egyelőre – az ukrán-orosz háború „elmarad” a bő három évtizeddel kitört délszláv háborús válságtól, ami nem is teljesen volt délszláv belügy, a koszovói albánok ugyanis nem délszlávok. A menekültek, halottak, sebesültek számát se tudjuk a mai napig pontosan, ráadásul hátramaradtak, például a veteránok – akik közül csak Horvátországban, ha pontos az adat, mintegy ötezren vetettek véget életüknek a háború óta.

A különbség a két régióban zajló konfliktus között nyilvánvalóan számos más téren is nagy, bár a városok ostroma éppenséggel kísértetiesen hasonlatos, akárcsak a menekülők látványa. A kilencvenes években nem zajlott kiberháború, de propagandaháború igen. Különbség továbbá, hogy ex-Jugóban atombombával sem tudták egymással riasztgatni a felek.

Fel kell vetnem egy szempontot, ami némi tanulsággal szolgálhat: a nemzetközi közösség szervezeteinek, az EU-nak, az ENSZ-nek és a NATO-nak, vagy éppen az USA-nak a szerepvállalását a délszláv konfliktusban. Hogy az orosz-ukrán háború alakulására milyen hatással lesznek a fegyverszállítmányok, a gazdasági szankciók vagy éppen a háttéralkuk, annak kapcsán kár jóslatokba bocsátkozni. De ha az egykori jugoszláviai tapasztalatokat nézzük, borúlátóbbak nem is lehetnénk.