Világ MTI / hvg.hu 2021. november. 25. 13:27

Elhagyta a kórházat Milos Zeman

A cseh államfő úgy döntött, hogy otthon kezelteti magát tovább.

Elhagyta csütörtökön délelőtt a prágai központi katonai kórházat Milos Zeman cseh államfő, akit október 10-től kezeltek az intézetben – jelentette be az egészségügyi intézmény.

Zemant Prágából egy mentőautó a lány-i kastélyba szállította, amely a cseh elnökök vidéki rezidenciája. A kórház, közlése szerint, azt javasolta az elnöknek, hogy továbbra is szakorvosi intézetben kezeltesse magát. De tekintettel Zeman egészségének jelentős javulására, tiszteletben tartja, ha az elnök úgy dönt, hogy ezután otthonában ápolják. Zeman azt választotta, hogy Lányban a Senior Home Group nevű magántársaság gondjaira bízza magát. Mindazonáltal a katonai kórház ezután is "elvégzi az elnök rendszeres orvosi ellenőrzéseit" – tették hozzá a közleményben.

A cseh államfő betegségének diagnózisát hivatalosan nem közölték. Pavel Pafko, az elnök egészségére felügyelő orvosi konzílium egyik tagjának nyilatkozata szerint Milos Zemannak májzsugorodása van. Egészen november elejéig intenzív osztályon kezelték. A kórház szerint Milos Zemannak elsősorban a táplálék és a folyadékok felvételével voltak problémái, és ezen sikerült az orvosoknak javítaniuk.

Korábbi bejelentések szerint az elnök pénteken Lányban kormányfővé nevezi ki Petr Fialát, a Polgári Demokratikus Párt elnökét, az októberi választásokon győztes hárompárti Spolu koalíció és a harmadik helyen végzett PirSTAN koalíció közös kormányfőjelöltjét.

Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.