Az orosz elnök nem beteg, de a környezetében többen is koronavírusosak lettek.
Karanténba vonul Vlagyimir Putyin orosz elnök a környezetében történt koronavírusos esetek miatt – közölte kedden a Kreml sajtószolgálata. „Vlagyimir Putyin közölte, hogy a környezetében kimutatott koronavírusos megbetegedések miatt bizonyos ideig be kell tartania az önkéntes elszigeteltség szabályait” – állt a közleményben.
A Kreml szerint Putyin emiatt videólinken keresztül vesz majd részt a Sanghaji Együttműködési Szervezet és a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (ODKB) e heti dusanbei csúcsértekezletén.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak kijelentette, hogy Putyin teljesen egészséges, és a karanténba vonulás nem befolyásolja munkaintenzitását. Az elnöki sajtószolgálat vezetője hozzátette, hogy a Kreml majd később közli, hogy személyesen voksol-e majd az államfő a péntektől vasárnapig tartó parlamenti és helyhatósági választásokon.
Putyin az önkéntes karanténba vonulásának lehetőségéről hétfőn tett először említést, amikor a tokiói paralimpián eredményesen szerepelt sportolókat fogadott a Kremlben. Közölte, hogy a környezetében sokan megbetegedtek, ezért – mint fogalmazott – „hamarosan nekem magamnak karanténba kell (mennem)”. Ezt követően a nap folyamán Nyizsnyij Novgorod megyében még megtekintette a Zapad-2021 hadgyakorlat fő szakaszát, majd Moszkvába visszatérve fogadta Bassár el-Aszad szíriai elnököt.