Világ MTI 2021. július. 26. 05:42

Meghalt az őrizetben az a férfi, aki megpróbálta leszúrni a mali elnököt

A mali kormány annyit közölt, hogy a gyanúsított egészsége a vizsgálat során romlásnak indult.

Meghalt a kórházban az a hatósági őrizetben lévő férfi vasárnap éjjel, aki a hatóságok szerint megpróbálta leszúrni a hatalmat puccsal magához ragadó Assimi Goita ideiglenes elnököt Maliban.

A férfi múlt kedden, egy mecsetben, ima közben próbálta meg meggyilkolni Goitát, aki az elmúlt egy évben kétszer is puccsot hajtott végre a nyugat-afrikai országban. Goitát testőrei körbevették, egy férfit pedig katonai teherautóval szállítottak el a helyszínről. Az elnök nem sérült meg.

A vizsgálat során egészségi állapota romlásnak indult

– közölte a feltételezett merénylőről a kormány, hozzátéve, hogy a férfi kórházba szállítás után meghalt. Vizsgálják, hogy mi vezetett a halálához.

Assimi Goita ezredes tavaly augusztusban puccsal távolította el a hatalomból Ibrahim Boubacar Keita államfőt, majd alelnök volt Bah Ndaw ideiglenes államfő mellett, akit idén májusban szintén katonai erővel távolított el posztjáról.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.