Raman Prataszevics szülei közben arra kérték Európai Uniót és az Egyesült Államokat, hogy segítsenek kiszabadítani a fiukat.
A fehérorosz légiirányítás szerint bombafenyegetés miatt kelett leszállásra kényszeríteni a Ryanair járatát, amelynek fedélzetén a később őrizetbe vett Raman Prataszevics ellenzéki újságíró is tartózkodott. A Proton Technologies AG nevű svájci, adatvédelemre szakosodott e-mail-szolgáltató viszont csütörtökön azt közölte, hogy
a fenyegetést már a gép eltérítése után küldték.
A cég nem árult el többet az üzenetről, de azt megerősítette: azután küldték, hogy a fehérorosz légierő eltérítette a gépet. „Nem láttunk hiteles bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy a fehérorosz állítások igazak. Támogatni fogjuk az európai hatóságokat vizsgálataikban, mihelyst jogi kérelmet kapunk erre” – írta közleményében a cég.
Raman Prataszevics szülei csütörtökön az Európai Unió és az Egyesült Államok közbenjárását kérték fiuk kiszabadítása érdekében. Natalja Prataszevics azt mondta, hogy Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök rezsimje számos megtorlást alkalmaz a békésen tüntető lakosság ellen. Raman pedig – mint fogalmazott – a NEXTA közvetítésével csak tájékoztatta az egész világot a fejleményekről, és csak azért tette ezt, mert jót akart Fehéroroszországnak.
Ki ez a fiatalember, aki miatt még több szankciót bevállalt a fehérorosz diktátor?
Még csak 26 éves, de már egy évtizede lázad Fehéroroszország diktátora ellen, s amikor tavaly, az elcsalt elnökválasztás miatt kitört a hónapokig tartó tüntetéshullám, a részben általa vezetett közösségi hírcsatorna, a Nexta döntő szerepet játszott az Aljakszandr Lukasenka ellen lázadók hitének megerősítésében. Most Lukasenka egy repülőgépet is eltérített, hogy kézre kerítse Raman Prataszevicset.
Utalva a hétfőn a fehérorosz médiában közzétett felvételre, amelyben Raman Prataszevics beismeri, hogy részt vett „szélsőséges” tevékenységben, Natalja Prataszevics hangsúlyozta: a fia nem szólított fel tömeges zavargásokra, nem mondta, hogy hadsereget kell vezényelni Fehéroroszország ellen. Megismételte meggyőződésüket, hogy fiát a letartóztatás után bántalmazták, eltörték az orrát, az arcát pedig a videofelvétel előtt sminkelték, hogy ne látszódjanak rajta a verés nyomai.
A fehérorosz légiirányítás a múlt vasárnap egy bombafenyegetésre hivatkozva minszki leszállásra kényszerítette a Ryanair Athénból Vilniusba tartó járatát. A kényszerleszállás után a minszki biztonsági szervek letartóztatták a gépen utazó Raman Prataszevicset, a szélsőségesnek nyilvánított NEXTA Telegram-csatorna 26 éves volt főszerkesztőjét, miután a NEXTA az ellenzéki hangok legfőbb platformjává vált a tavaly augusztusi fehérorosz elnökválasztást követő tömegtüntetések idején. Prataszevicsen kívül letartóztatták barátnőjét, az orosz származású Szofija Szapegát is.
Lukasenka most tényleg túllőtt a célon
Az európai országok sorra döntenek úgy, hogy repülőgépeik elkerülik Fehéroroszország légterét, miután a volt szovjet tagköztársaság hatóságai vasárnap hamis bombariadóval minszki kényszerleszállásra kényszerítették a Ryanair egyik gépét, hogy letartóztathassák a fedélzeten tartózkodó ellenzéki újságírót, Raman Prataszevicset. Más szankciók is várnak a választási csalással vádolt fehérorosz államfőre, Aljakszandr Lukasenkára.
A fehérorosz hatóságok szerint a Hamász palesztin radikális iszlamista mozgalom bombafenyegetése miatt kényszerítették leszállásra a repülőgépet. A Hamász tagadta, hogy tudomása vagy bármi köze lenne bármilyen bombafenyegetéshez, az európai vezetők pedig államilag szervezett emberrablással vádolták Fehéroroszországot.
A londoni székhelyű Dossier Center nevű kutatócsoport szerdán közzétette az e-mailt, amelyik az állítólagos Hamász-fenyegetést tartalmazta. Ebből az derült ki, hogy az e-mailt 24 perccel azután küldték, hogy a fehérorosz hatóságok tájékoztatták a gép személyzetét a bombafenyegetésről. Az e-mail elküldésének idejéről először a Daily Beast amerikai hírportál és a Newlines Magazine számolt be.
A történtek nyomán Ukrajna, Lengyelország és Litvánia leállította a légi forgalmat a Belarusz felé, a brit kormány pedig felfüggesztette az ország légitársaságának, a Belaviának az engedélyét az Egyesült Királyságban. Hétfő este az uniós csúcson az a döntés született, hogy belarusz gépek nem repülhetnek az EU-ba, az európai légitársaságokat pedig arra kérték, kerüljék el az ország légterét.
Az európai vezetők újabb szankciókat készítenek elő Fehéroroszországgal szemben a vasárnapi incidens miatt.