Világ hvg.hu 2021. március. 30. 05:53

Olyan összefogást kérnek vezető politikusok a további járványok megelőzéséért, amilyen a második világháború óta nem volt

24 ország, valamint nemzetközi szervezet vezető írták alá azt a felhívást, amely szerint soha nem látott nemzetközi összefogás rendszerét kell kidolgozni, hogy elkerüljük a koronavírushoz hasonló pandémiákat.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

A második világháború utáni nemzetközi összefogáshoz mérhető globális együttműködést kezdeményeznek a világ több vezető újságjában megjelent közös cikkükben 24 ország és nemzetközi szervezet vezetői.

A felhívást Boris Johnson brit miniszterelnök, Emmanuel Macron francia államfő, Angela Merkel német kancellár, Pedro Sánchez spanyol kormányfő, Klaus Iohannis román elnök, Alekszandar Vucsics szerb államfő, Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezérigazgatója és sok más vezető írta alá.

A szerzők szerint a koronavírus-világjárvány az 1940-es évek óta a legnagyobb kihívás, amellyel a nemzetközi közösségnek szembe kell néznie. Azokban az időkben, két világháború után a politikai vezetők képesek voltak összefogni (legalábbis a világ egy jókora részén) – a cikk szerint ma ugyanilyen remény kínálkozik arra, hogy a koronavírus-járvány elleni közös küzdelem során kiépülhet egy erősebb nemzetközi egészségügyi szerveződés.

Világjárványok és más egészségügyi veszélyhelyzetek a jövőben is lesznek, és ezekkel egyedül egyetlen kormány vagy szervezet sem tud szembeszállni.

A világnak közösen, magas fokú összehangoltsággal kell felkészülnie a világjárványok előrejelzésére, megelőzésére, észlelésére, felmérésére és a hatékony válaszlépésekre

- áll a felhívásban.

Az aláírók szerint ennek érdekében új nemzetközi megállapodásra van szükség. E szerződés fő céljai közé tartozna a nemzetközi együttműködés jelentős megerősítése annak érdekében, hogy javítani lehessen a riasztási rendszerek működését, az adatmegosztást, a kutatási tevékenységet, és létrejöhessen az oltóanyagok, a gyógyszerek, a diagnosztikai eszközök és a személyi védőfelszerelések helyi, regionális és globális gyártásának és elosztásának rendszere. A megállapodás erősítené a kölcsönös elszámoltathatóságot és a közös felelősségvállalást, az átláthatóságot, valamint az együttműködést a nemzetközi szabályozások és normák keretrendszerén belül - áll a kéttucatnyi vezető által aláírt keddi felhívásban.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.