Világ hvg.hu 2021. március. 27. 16:09

Kéthetes kemény karantént szorgalmaznak a német orvosok Húsvétra

Az intenzív osztályokon dolgozó német orvosok szerint azonnali szigorú intézkedésekre van szükség annak érdekében, hogy elkerülhető legyen az intenzív osztályok túlterheltsége. A figyelmeztetés az után hangzott el, hogy a tömeges tiltakozás hatására a német hatóságok visszavonták a húsvéti lezárást célzó terveket.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Tesztelésre, oltásra és szigorú kijárási korlátozásra van szükség a koronavírus-járvány terjedésének és az intenzív osztályok túltelítődésének megakadályozása érdekében – hangsúlyozta az intenzív osztályokon dolgozó orvosok szövetségének elnöke, Christian Karagiannidis.  Emlékeztetett arra, hogy Németország a Covid-19-járvány harmadik hullámával viaskodik, és ebben a helyzetben hiba lenne a tervezett enyhítések jóváhagyása. „Arra kérem a politikusokat, ne hagyják magukra a kórházakban dolgozókat” – mondta. Szerinte teljesen hibásak azok a nyitási tervek, amelyek szerint megkezdenék a korlátozások feloldását a húsvéti héten, illetve az azt követő időszakban.

Hasonlóan nyilatkozott az Angela Merkel kancellár vezette CDU alelnöke, Thomas Strobl is, aki szerint egy mindenre kiterjedő rövid, de teljes zárlat kellene a B117-es vírusmutáns terjedésének a megfékezésére.

A legújabb adatok szerint Németországban is gyorsul a vírus terjedése, az utóbbi hét napban 100 ezer polgárra 124,9 új fertőzés jutott, míg egy nappal korábban ez a szám még csak 119 volt. Németország polgárainak mintegy tíz százaléka kapta már a koronavírus-oltás legalább első adagját.

Az aggódó nyilatkozatok az után jelentek meg, hogy a német hatóságok az általános ellenkezés hatására visszavonták a Húsvét időszakára tervezett, ötnapos, szinte teljes zárlat tervét. Az országban szombaton 20 472 új fertőzést és 157 halálos áldozatot jelentettek. A járvány kezdete óta 2,75 millióan kapták el a fertőzést, s közülük 76 ezren vesztették az életüket.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.