Világ MTI 2021. március. 23. 18:06

Szövetség néven alakul egységes magyar párt Szlovákiában

Kompromisszumok révén végül az Összefogás is beszállt az új tömörülés megalapításába.

Létrejött a megegyezés az egységes magyar érdekképviselet létrehozásáról Szlovákiában. Az új tömörülést, amely a Szövetség – Magyarok, nemzetiségek, régiók nevet viseli majd, a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Most-Híd párt és az Összefogás alapítja.

Az egységes politikai párt létrejöttéhez vezető megegyezést közel kétéves, az egyeztetések többszöri megakadásával jellemzett egységesítési folyamat előzte meg.

„Újabb komoly és fontos lépést tettünk a felvidéki magyarok politikai egységesítése irányába” – jelentette ki Forró Krisztián, az MKP elnöke, aki szerint az új párt magyar párt lesz, olyan magyar párt, amely a régiókban élő többi nemzetiséget is képviselni fogja.

Február elején még az MKP és a Most-Híd jelentette be, hogy ketten hozzák létre az egységes felvidéki magyar pártot, mivel a harmadik tárgyalópartnernek, az Összefogás törpepártnak tett kompromisszumos javaslataik nem vezettek eredményre. Ezzel összefüggésben Forró Krisztián az MTI kérdésére azt mondta: további kompromisszumokra volt szükség mindenki részéről, de végül megtalálták a közös hangot.

„A párt létrehozásához sok kompromisszumot kellett kötni, de csak ezen a módon tudjuk biztosítani, hogy a magyaroknak hathatós érdekképviseletük legyen” – magyarázta, hozzátéve: továbbra is úgy tartják, hogy a közös párt nem cél, csak eszköz lehet ahhoz, hogy az országban élő magyaroknak segítsen.

A párt létrehozásának technikai részleteiről elmondta: ha a járványhelyzet megengedi, akkor hagyományos módon, aláírásgyűjtés által jegyeztetik be, ha erre nem lesz lehetőség, akkor az elődpártok az Összefogásba olvadnak be, majd átnevezik. Erről a nyár kezdetéig születik döntés. Az új párt létrehozóinak megegyezése alapján a pártelnököt az MKP adja, a párt Országos Tanácsának elnökét a Most-Híd, az Összefogás pedig egy szakmai alelnököt delegál majd.

A szlovák pártokkal való jövőbeni együttműködés lehetőségeit firtató kérdésre Forró elmondta: a jövőben a szélsőséges politikai erők kivételével minden párttal tárgyalni fognak, amely hozzájárulhat a felvidéki magyarok helyzetének javításához.

„A mai nap nemcsak az itt lévőknek fontos pillanat, hanem egy fontos jelzés az egész társadalomnak, hasonlóképpen, mint a kilencvenes évek végén, amikor létrejött a Magyar Koalíció Pártja” – jelentette ki a sajtótájékoztatón Solymos László, a Most-Híd elnöke, aki szerint az új párt a magyarok érdekeit képviselő párt lesz. A kormánykoalíción belül hetek óta uralkodó feszültségre utalva hozzátette: „Jelképes a mostani pillanat, mert amikor mások rombolnak és szétesésről számolnak be, mi az egység megteremtéséről.” Azt is mondta, bízik abban, hogy a sokszínűség adja majd az új párt erejét.

Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke az új pártról azt mondta: a párt, amelynek három platformja lesz, a társadalmi megbékélés pártja lesz. „Egységesség, hitelesség és teljesítmény – erre van igénye a felvidéki magyaroknak.” Hozzátette: a Szövetség – a szélsőséges politikai erők kivételével – nyitott lesz mindenki irányába, aki tenni akar a felvidéki magyarokért.

(Kiemelt kép forrása: Facebook / MKP Losonci járás)

Hirdetés