Világ MTI / hvg.hu 2020. november. 27. 07:36

Késsel támadtak egy rabbira Bécsben

Antiszemita támadás történhetett. Egy hónap sem telt el azóta, hogy egy terrorista a város legnagyobb zsinagógájánál nyitott tüzet a járókelőkre.

Egy nő letépte egy rabbi kipáját, és kiabálva késsel megfenyegette őt Bécsben csütörtökön – jelentette az APA osztrák hírügynökség a belügyminisztériumra hivatkozva. Antiszemita támadásként értékelték az incidenst.

A rendőrség szerint senki sem sebesült meg, a nő pedig elmenekült a helyszínről. Az Oe24 osztrák hírtévé értesülése szerint a rabbi azt mondta a rendőrségnek:

A járókelők félrenéztek, ahelyett, hogy megpróbáltak volna segíteni neki.

Karl Nehammer belügyminiszter szerint támadás érte a bécsi zsidóságot. Megerősítették a zsinagógák védelmét. Twitteren azt is írta, kiderítik, tényleg antiszemita támadás történt-e.

Sebastian Kurz kancellár pedig úgy fogalmazott a Twitteren:

A lehető legszigorúbban elítélem a mai bécsi támadást, amely egy rabbit ért. Határozottan fel kell lépnünk az antiszemitizmus ellen, és minden tőlünk telhetőt megtenni azért, hogy a zsidók továbbra is biztonságban élhessenek Bécsben, mert Európa zsidók nélkül nem Európa.

Bécs belvárosában november elején terrortámadás történ. A terrorelhárítók szerint eredetileg az első kerületi Seitenstettengasséban lévő zsinagóga ellen akart a tettes merényletet elkövetni, az azonban zárva volt. Németországban, Halle városában tavaly egy szélsőjobboldali terrorista támadott meg egy zsinagógát, ahol meggyilkolt két embert. Antiszemita atrocitások a budapesti bulinegyedben is gyakoriak, ezeket főleg turisták követik el a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány kuratóriumi elnöke, Szabó György szerint.

Egy 2019-es felmérés szerint az Európai Unióban élő zsidó fiatalok több mint 80 százaléka problémának tekinti saját országában az antiszemitizmust.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?