Világ hvg.hu 2020. november. 09. 19:36

Trump kirúgta a védelmi miniszterét

Mark Esper korábban azt mondta, nem vetné be a hadsereget a George Floyd halála után kirobbant tüntetéseken.

Donald Trump menesztette Mark Esper védelmi minisztert, írja a CNN. A hírportál szerint Esper már hetekkel ezelőtt megírta a felmondólevelét, mert számított arra, hogy a Joe Bidennel szemben nemrég elbukó elnök ki fogja rúgni, de a CNN híre alapján végül erre anélkül került sor, hogy a felmondólevelét beadta volna.

Esper utódjának Christopher Millert, az Országos Terrorelhárítási Központ igazgatóját nevezte ki Trump.

A korábbi védelmi miniszter és az elnök viszonya már egy ideje feszült volt. Összezördültek például Kászim Szulejmáni tábornok meggyilkolása után is. Trump korábban azt mondta, hogy négy, előkészületben lévő támadás indokolta az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egysége vezetőjének amerikai likvidálását, Esper viszont a  CBS-nek vitatta, hogy Irán konkrétan a négy amerikai nagykövetség megtámadására készült volna. 

A miniszter júniusban kijelentette, hogy nem vetné be a hadsereget tüntetők ellen a George Floyd halála után kirobbant demonstrációkon, ami nem nyerte el Trump tetszését.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.