A francia miniszterelnök az esetszámok meredek növekedésével indokolta a döntést.
Párizsban is kötelezővé fogja tenni a maszkviselést a köztereken a francia kormány a koronavírus terjedésének erősödése miatt – jelentette be Jean Castex miniszterelnök. Jelezte: megkérte a párizsi prefektust, hogy a polgármesteri hivatallal együtt dolgozza ki a rendeletet, amely alapján a fővárosban és az elővárosokban is mindenhol kötelező lesz a szájat és orrot eltakaró maszk viselése.
Párizs egyes kerületeiben már augusztus közepe óta kötelező az utcán is maszkot hordani, a dél-franciaországi Marseille-ben pedig szerdától minden közterületen kötelező a maszkviselés, a bárok, éttermek, kávéházak és élelmiszerboltok pedig este 11 és reggel 6 óra között zárva tartanak. Az intézkedések szeptember 30-ig vannak érvényben.
A kormány a déli Bouches-du-Rhone megyét augusztus közepén vörös zónának nyilvánította, ami a prefektusnak korlátozó intézkedések bevezetését teszi lehetővé. Itt ugyanis 100 ezer lakosra 177 fertőzött jut, miközben az országos arány 33. A riasztási küszöb 50, a prefektúrák ezen arány elérésekor rendelhetnek el korlátozó intézkedéseket.
A száz francia megyéből 21 kapott vörös színű jelzést, ezekben mindenhol várható a maszkviselés kötelezővé tétele.
A maszkviselés szeptember 1-től kötelező minden munkahelyen és oktatási intézményben is 11 éves kor felett, a szabályszegőkre pedig 135 eurós büntetést szabhat ki a rendőrség.
Franciaországban a fertőzés jelenleg a 20 és 40 év közötti korosztály körében terjed intenzíven, egy hónap alatt ennél a generációnál megnégyszereződött a fertőzöttek száma, de az esetek többségében könnyebb lefolyású a betegség, mint a járvány kezdetén.
Kedden 3304 koronavírus-teszt bizonyult pozitívnak, szerdára 60 százalékkal, 5429-re emelkedett ez a szám. A kórházi ellátásra szorulók száma azonban eddig nem növekedett jelentősen: kedden 4600 fertőzött szorult kórházi ellátásra, ami kilencvennel kevesebb volt, mint hétfőn, közülük 410-en voltak lélegeztetőgépen, míg áprilisban hétezer súlyos beteget ápoltak a francia kórházakban. Az áldozatok száma kedden 22-vel, 30 544-re emelkedett.
Az esetszám Magyarországon is meredeken kezdett emelkedni nyár végére: csütörtök reggelre 91 új fertőzöttet regisztráltak.