Világ MTI / hvg.hu 2020. július. 20. 05:27

Elengedték az önkéntest, akit kihallgattak a nantes-i székesegyházban keletkezett tűz miatt

A szombaton őrizetbe vett férfi ellen nem indult eljárás – tudatta az ügyészség.

A templomban dolgozó 39 éves ruandai férfit arról akarták kikérdezni a rendőrök, hogy péntek este ki és hogyan zárta be az épületet. A tűzoltókat másnap reggel 7.45-kor riasztották a lángokhoz a Szent Péter és Szent Pál-székesegyházhoz.

A férfi ügyvédje vasárnap azt közölte a sajtóval, hogy ügyfelét semmilyen körülmény nem köti a tűzesethez.

A 39 éves férfi miseszolgaként dolgozik a templomban. Michel Bourcier, a székesegyház orgonistája úgy nyilatkozott, hogy a férfi nagy becsben tartott tagja a közösségnek, udvarias, kedves és figyelmes.

A nantes-i ügyészség szándékos gyújtogatás miatt indított vizsgálatot a szombati eset kapcsán. A nyomozók szerint a tűz három helyről indult az épületben, megsemmisítve Hippolyte Flandrin XIX. századi francia festőművész egyik alkotását, valamint a katedrális orgonáját, amelynek építése a XV. században kezdődött.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.