Ismét ellenőrizni fogják az beutazókat, hogy kiszűrjék a koronavírusosokat. Romániában közben minden eddigi rekordot megdöntött az aktív fertőzöttek száma.
A szlovák rendőrség egy napra, péntek délután három órától szombat délután három óráig visszaállítja az ellenőrzést az ország szárazföldi határain, hogy kiszűrje a koronavírussal fertőzötteket, és ellenőrizze azokat a beutazókat, akik a járvány terjedése szempontjából kockázatos uniós országokból érkeznek – jelentette pénteken a szlovák rádió.
A híradás szerint a hatóságok a fertőzöttek számának hirtelen megnövekedése miatt döntöttek így. Szerdán az országban 53 új esetet regisztráltak, utoljára akkor volt ilyen magas ez a szám az 5 és fél milliós országban, amikor tetőzött a járvány.
Pozsony szerint a fertőzöttek zöme többnyire külföldiekkel érintkezve kapta el a vírust, akik olyan országokból érkeztek, ahol járványgócpontok alakultak ki.
Az elmúlt napon azonban csökkent az új fertőzöttek száma, 19 pozitív eredményű tesztről tájékoztattak pénteken az egészségügyi hatóságok, emberéletet nem követelt a kór, és négyen meggyógyultak.
Szlovákiában a vírus felbukkanása óta közel 226 ezer embert teszteltek, és 1870 fertőzöttet találtak. A vírus okozta COVID-19 betegségben 28-an haltak meg, és 1481-en gyógyultak meg a hivatalos adatok szerint.
Nehéz napok jöhetnek - a szomszédságban több helyen súlyosbodik a járvány
250, 397, 555, 614 - Romániában az utóbbi négy napban így emelkedett a regisztrált koronavírusos fertőzöttek száma, és a 614-es adat, amivel 31 ezer közelébe emelkedett a vírushordozók teljes száma, a legrosszabb adat a kórokozó romániai megjelenése óta eltelt hónapokban.
Romániában továbbra is a járvány első, áprilisi tetőzését meghaladó ütemben terjed a koronavírus-járvány: a pénteki összesítés szerint egy nap alatt újabb 592 embernél mutatták ki a fertőzést. Pénteken ismét rekord magasságba emelkedett – meghaladta a 8400-at – az ismert aktív esetek száma. Az utóbbi napon az átlagosnak számító 21-nél kevesebb, 13 koronavírus-fertőzött vesztette életét.
Az országban eddig 31 381 embernél mutatták ki a fertőzést, közülük 21 129-et gyógyultnak nyilvánítottak, 1847-en meghaltak, 236 beteget pedig súlyos állapotban, intenzív osztályon ápolnak.
A járvány leginkább Bukarestben és a fővárostól északra található Arges, Dambovita és Prahova megyében, illetve az erdélyi Brassó megyében terjed. Partiumban és Erdély többi részén – ahol az áprilisi első tetőzés idején sok megbetegedést regisztráltak – most valamivel jobb a helyzet: Maros és Kolozs megye kivételével többnyire egy számjegyű a napi új fertőzések száma.
Szerbiában a két napig tartó erőszakos tiltakozások után csütörtök este békés tüntetést tartottak: a demonstrálók a nagyobb városok fontosabb épületei előtt ülve tiltakoztak az ellen, hogy a járvány második hullámát sem úgy kezeli a szerbiai vezetés, ahogyan azt szerintük kellene.
A legfrissebb adatok szerint az országban egy nap alatt 17 076-ról 17 342-re emelkedett az igazolt fertőzöttek száma. Csütörtökön 11 újabb halálos áldozata volt a betegségnek, így a halottak száma 352-re emelkedett.
Nem vezetnek be kijárási tilalmat Belgrádban, engedtek a tüntetőknek
Szerbia egyik városában sem vezetnek be kijárási tilalmat, de a vendéglátóhelyeken több korlátozás is életbe lép. Az új napi fertőzöttek száma ismét 300 fölött volt, 11 ember pedig meghalt a járványban. Az elmúlt napok tiltakozási hulláma nem ért még véget, több városban is az utcára vonulnak az emberek.