A csütörtökön bejelentett 569 haláleset az eddigi legnagyobb napi halálozási szám a brit adatok rendszeres közlésének kezdete óta.
A legfrissebb adatok szerint egy nap alatt 569-cel emelkedett az új típusú koronavírus okozta betegség nagy-britanniai halálos áldozatainak száma. A brit egészségügyi miniszter csütörtökön bejelentette, hogy a kormány napi százezer szűrés elvégzését tűzte ki célként.
Az állami egészségügyi szolgálat (NHS) csütörtöki tájékoztatása szerint eddig 2921-en haltak meg Nagy-Britanniában a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19 járványban. A csütörtökön bejelentett 569 haláleset az eddigi legnagyobb napi halálozási szám a brit adatok rendszeres közlésének kezdete óta, ugyanakkor a halálesetek száma most növekedett a legkisebb mértékben napi összevetésben: egy nappal korábban 563 beteg halt meg Nagy-Britanniában.
A brit egészségügyi minisztérium beszámolója alapján csütörtökig az előző napi 29 474-ről 33 718-ra emelkedett azoknak a száma, akiknek szervezetében kimutatták az új koronavírust.
Nagy-Britanniában csütörtökig több mint 163 ezer szűrést végeztek; ez tízezerrel magasabb szám az egy nappal korábbinál. A brit kormány korábban azt közölte, hogy április közepéig 25 ezerre tervezi emelni a szűrések napi számát, de Matt Hancock egészségügyi miniszter csütörtök esti sajtótájékoztatóján közölte: az új célkitűzés a napi százezer koronavírusteszt elvégzése. Hancock, aki maga is megbetegedett az új koronavírustól, elkülönítésben töltött egyheti lábadozása után most jelent meg először a nyilvánosság előtt.
A napi százezres szűrésszámot a kormány április végéig szeretné elérni – mondta.
A miniszter által felvázolt terv alapján a szűrésekbe kereskedelmi partnereket is bevonnak, köztük az egyetemeken működő, de magánfinanszírozású kutatólaboratóriumokat, elkezdik az antitest-vizsgálatokat annak megállapítására, hogy ki esett már túl tudtán kívül a fertőzésen, mivel így nekik nem kell elkülönítésbe vonulniuk gyanú esetén, és kiépítenek egy országos diagnosztikai hálózatot gyógyszeripari óriáscégek részvételével.
Hancock nevek említése nélkül elmondta, hogy a kormány máris kilenc ilyen vállalattal kezdett együttműködést, és e cégek felajánlották vérvizsgálati eljárásaikat,
de először meg kell győződni arról, hogy ezek működőképesek-e.
Boris Johnson miniszterelnök a Twitteren csütörtökön közzétett videoüzenetében szintén arról szólt, hogy elengedhetetlen a szűrések számának igen jelentős emelése, mivel ezzel lehet elejét venni, hogy az NHS dolgozói esetleg feleslegesen essenek ki a betegellátási munkából. A koronavírus okozta betegséget Johnson is elkapta, és Downing Street-i rezidenciáján,
teljes elkülönítésben lábadozik múlt csütörtök óta.
Az eredeti terv az volt, hogy elkülönítése egy hétig tart, vagyis elvileg pénteken véget érne. Hivatalának szóvivője csütörtöki tájékoztatóján azonban közölte, hogy a kormányfő továbbra is mutat enyhe tüneteket, és az általános útmutatás az, hogy az elkülönítés a betegség jeleinek teljes megszűnéséig tartson. A Twitteren közzétett felvételen egyértelműen látszott a brit miniszterelnökön, hogy még nem épült fel teljesen a betegségből.