Világ MTI / hvg.hu 2020. április. 03. 05:42

Észak-Korea elárulta, hol tart náluk a járvány

Ötszáz embert tartanak karanténban, pedig korábban még azt mondták, egyetlen fertőzött sincs az országban.

Észak-Korea hivatalosan mindössze ötszáz embert tart karanténban koronavírus miatt a KCNA állami hírügynökség péntek reggeli közlése szerint.

A KCNA szerint a kommunista ország fokozni fogja az új típusú koronavírus terjedése elleni kampányát. Ugyanakkor jelentette azt is, hogy mostanra mindössze 500 ember maradt karanténban, miután az utóbbi hetekben a hatóságok több ezer embert kiengedtek ki, akiknél a közlés szerint nem jelentkeztek panaszok.

A kommunista állam hírügynöksége arról is beszámolt, hogy tisztségviselők – a konkrét térségek megnevezése nélkül – egy nemrég lezajlott országos veszélyhelyzeti megbeszélésen bírálták, hogy egyes helyeken a karanténszabályok ellenőrzése "passzívvá vált".

A KCNA arról nem tett említést, hogy a karanténban maradt emberek között vannak-e külföldiek.

Észak-Koreában a járvány terjedésének kezdetén 380 külföldit helyeztek úgynevezett egészségügyi elkülönítés alá. A KCNA a múlt héten közölte, hogy mindössze két külföldi maradt vesztegzár alatt. Phenjan március végén egy különgéppel elszállított több tucat külföldi diplomatát az oroszországi Vlagyivosztokba.

Phenjan eddig hivatalosan egy fertőzöttet sem erősített meg,

de az állami sajtó a foganatosított járványügyi intézkedéseket "nemzeti létszükségletnek" nevezte. A kommunista ország kiutasította a külföldi turistákat, felfüggesztette szinte a teljes határforgalmat egyedüli szövetségesével, a járvány kiindulópontjának számító Kínával, egészségügyi ellenőrzést vezetett be a határátkelőhelyeken, és mozgósította az egészségügyi dolgozókat, hogy ellenőrizzék a lakosságot, és különítsék el azokat, akiknél a fertőzés tünetei jelentkeznek.

Dél-Koreában az utóbbi 24 órában 86 új esetet regisztráltak, így a fertőzöttek száma 10 062-re gyarapodott.

Az elhunytak száma öttel 174-re nőtt. A statisztikai adatok a fertőzést mutató görbe ellaposodására utalnak: az utóbbi három hétben naponta átlagosan száz új esetet jelentettek. A világos csökkenési trend márciusban indult el, miután februárban naponta mintegy 900 új fertőzést regisztráltak.

Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.