Világ MTI 2020. március. 19. 05:15

Észak-Korea feltűnően nagy csendben van, miközben világszerte tombol a járvány

Az elzárkózó diktatúra azt állítja, hogy nincs fertőzött az országban, de ez többek szerint nem igaz.

Kiderült néhány részlet arról, hogy hogyan védekezik az új típusú koronavírus-járvány ellen a világtól elzárkózó, kommunista Észak-Korea.

Az ország állampártjának hivatalos lapja, a Rodong Szinmun közölt csütörtökön útmutatást arra vonatkozóan, hogy az emberek hogyan védekezzenek a járvány ellen. Ebből az derül ki, hogy a tömegközlekedést használóknak maszkot kell viselniük és kézfertőtlenítőt kell használniuk felszállás előtt. Ez a vonatokra, buszokra, taxikra és a metróra is vonatkozik. A hosszú távú viszonylatokon pedig a felszállók hőmérsékletet is megmérik, és akinek láza vagy más panasza van, az nem utazhat.

A Rodong Szinmun írása alapján a tömegközlekedési eszközökön is elkülönítik azokat, akik bármilyen tünetet mutatnak, a személyzetnek pedig mindig maszkot és kesztyűt kell viselnie, amelyet műszakonként cserélnek.

A diktatúra továbbra sem számol be hivatalosan egyetlen fertőzöttről sem, de a Yonhap dél-koreai hírügynökség úgy tudja, hogy Észak-Koreában több ezer ember áll orvosi megfigyelés és karantén alatt, és a kommunista ország a határait is lezárta a járvány megfékezése érdekében. A Yonhap úgy véli: bár Phenjan váltig állítja, hogy egyetlen fertőzött sincs az országban, valószínű, hogy ez nem igaz, és az országban elszabadulhat az új koronavírus.

Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.