Már közel hatszáz fertőzöttről tudni az országban.
Az egészségügyi tárca tájékoztatása szerint az előző naphoz képest pénteken eddig 154 új koronavírusos esetet találtak Franciaországban, ahol a járvány januári kezdete óta 577 megbetegedés történt.
Két újabb áldozatról is beszámoltak pénteken, így már kilencre emelkedett az új típusú koronavírus okozta megbetegedésben elhunytak száma Franciaországban.
Edouard Philippe miniszterelnök tárcaközi megbeszélést hívott össze estére az egészségügyi minisztériumba, ahol elképzelhető, hogy kihirdetik a betegség harmadik, járvány-fázisát.
A héten napról napra egyre több új megbetegedést regisztrálnak. Az oktatási tárca tájékoztatása szerint mintegy 150 iskolát zártak be a járvány terjedése miatt, ami 45 ezer diákot, és valamivel több mint 3 ezer tanárt és oktatási intézményi dolgozót érint.
Jóllehet a hatóságok lemondtak minden olyan, zárt térben tartandó rendezvényt – vásárokat, koncerteket, sportrendezvényeket, szakmai kiállításokat – amelyeken várhatóan 5 ezer embernél több venne részt,
a március 15-én és 22-én tartandó kétfordulós önkormányzati választások elhalasztását egyelőre nem tervezik.