Világ hvg.hu 2020. február. 11. 05:13

Ezer fölött a koronavírus áldozatainak száma

A kórokozó már 24 országban van jelen.

Ezer fölé emelkedett a koronavírus okozta betegség halálos áldozatainak száma Kínában – írja az MTI. A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság tájékoztatása szerint hétfőn 108 újabb haláleset történt az országban, és ezzel a halottak száma 1016-ra nőtt. Egy nappal előtte, vasárnap 97-en haltak bele a kórba.

A fertőzöttek száma egy nap leforgása alatt 2478-al emelkedett, összesen 42 638 fertőzöttről tudnak már a hatóságok, és 3996-an gyógyultak meg.

A halottak és a fertőzöttek zöme továbbra is az ország középső részén fekvő Hupej tartományból való, ahonnan elindult a járvány. Hupejben hétfőn a nap végére 103 haláleset és 2097 fertőzés történt. A halottak száma ezzel ott 974-re emelkedett.

A kínai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC)  közölte, hogy elkezdték egereken tesztelni a koronavírus ellen kifejlesztett, mRna kódjelű oltást. Hangsúlyozták, hogy ez csak az első lépés a szer hatásainak vizsgálatában: a későbbiekben nagyobb állatokon, így majmokon is kipróbálják a vakcinát, hogy majd biztonsággal tudják tesztelni embereken is, amennyiben hatékonynak bizonyul.

A világon számos kutatóintézet és gyógyszeripari vállalat keresi a vírus ellenszerét, Kínán kívül ugyanis 24 országban jelent meg az újfajta koronavírus.

A japán hatóságok kedden bejelentettek, hogy evakuálni akarják a Tokió mellett Jokohama partjainál veszteglő, karantén alá helyezett Diamond Princess üdülőhajó fedélzetén lévő idős utasokat, mert leginkább rájuk jelent veszélyt a kór. Sokan közülük stresszes állapotba kerültek a karantén okozta bezártság miatt. A hajó utasainak közel 80 százaléka hatvan évnél idősebb, 215-en már túl vannak a nyolcvanon, 11-en pedig 90 évesnél is idősebbek.

Az óceánjáró fedélzetén 2666 utas és 1045 fős legénység tartózkodik (köztük három magyar), összesen 56 országból, és mindnyájuknak két hétig a kabinjaikban kell maradniuk. A fertőzöttek száma helyi idő szerint keddre 65-tel, 135-ra nőtt.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.