Világ MTI 2020. január. 17. 17:01

A rendőrfőnök is belebukott a máltai újságíró elleni merényletbe

Benyújtotta lemondását pénteken Vallettában Lawrence Cutajar máltai rendőrfőnök, akit a civil társadalom és a család azzal vádolt, hogy akadályozta a Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságíró 2017-ben elkövetett meggyilkolásának felderítését.

Cutajar, akinek az alkalmasságát vonták kétségbe, lemondólevelében közölte: azért vonul vissza, hogy a szükséges rendőrségi reformokat meg lehessen valósítani – közölte Robert Abela új máltai miniszterelnök.

Abela hétfőn lépett Joseph Muscat helyébe a kormány élén. Ő azért mondott le, mert azzal vádolták meg, hogy fedezte a környezetét a korrupciós ügyekben vizsgálódó újságíró meggyilkolását követő nyomozásban, és nyomást gyakorolt a rendőrségre is.

A 2016-ban kinevezett Cutajar az egyike volt azoknak, akinek a lemondását a máltai civil mozgalmak követelték, miután a gépkocsijába rejtett pokolgéppel 2017. október 16-án meggyilkolták Daphne Caruana Galiziát. A civil aktivisták nemcsak a nyomozás akadályozásával, hanem azzal is vádolták, hogy életében nem tett eleget az újságíró védelmére.

A szemére vetették egyebek mellett, hogy 2018-ban nem folytattak nyomozást a máltai Pilatus Bank csődjének ügyében, pedig a bank elnökét, az iráni Ali Szadr Haseminedzsádot az Egyesült Államokban pénzmosás miatt őrizetbe vették, és korrupciós ügyeiről az újságírónő is beszámolt blogjában.

Cutajar felügyelő éppen nyulat ebédelt egy étteremben, amikor a Pilatus elnöke egy televízió által készített felvétel szerint két bőrönddel a kezében a hátsó kijáraton át elhagyta a bankot.

Jelenleg három ember ellen folyik per Vallettában, akik tevékenyen részt vettek az emberölésben.

A számos nemzetközi korrupciós ügyet felvető, hírhedt Panama Papírok máltai iratait tanulmányozva Daphne Caruana Galizia nyilvánosságra hozta, hogy egy dubaji cég 2 millió eurót fizetett ki Schembrinek és Mizzinek meg nem nevezett szolgálatokért.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.