Világ MTI 2020. január. 04. 15:23

Egy ideig nem képez ki több iraki katonát a NATO

Felfüggesztette iraki kiképző műveleteit a NATO és az az Egyesült Államok vezette nemzetközi szövetség, amely az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen harcol.

A döntés hátterében az áll, hogy pénteken az amerikai légierő célzott csapással megölte Kászim Szulejmánit (képünkön), az iráni Köztársasági Gárda elit egységének, az al-Kudsz Brigádoknak a parancsnokát és Abu Mahdi al-Muhandiszt, a Népi Mozgósítási Erők nevű, iráni támogatást élvező milicistákat tömörítő ernyőszervezet vezetőjét.

Dylan White, az észak-atlanti szövetség szóvivője szombaton Brüsszelben jelentette be, hogy átmenetileg leállítják iraki műveleteiket. A néhány száz fős NATO-misszió 2018 októbere óta vesz részt az iraki kormány kérésére a katonák kiképzésében az Iszlám Állam terrorszervezet visszatérésének megakadályozása érdekében.

"A NATO-küldetés folytatódik, de a kiképzési műveletek jelenleg szünetelnek" - mondta a szóvivő.

Dylan White megerősítette, hogy Jens Stoltenberg NATO-főtitkár telefonon tárgyalt a történtek után Mark Esper amerikai védelmi miniszterrel.

Az Iszlám Állam ellen harcoló, Egyesült Államok vezette nemzetközi szövetség szintén felfüggesztette az iraki katonák kiképzését a megnövekedett veszélyhelyzet miatt - közölte a német hadsereg a német törvényhozáshoz intézett levelében.

Dánia, Norvégia és Svédország szombaton hasonló közleményeket adott ki, mondván, katonáik felfüggesztették az Iszlám Állam fegyvereseivel szembeni fellépésre felkészítő kiképző műveleteket.

A német hadsereg közleménye szerint az elővigyázatossági intézkedés célja a katonák védelme, és az Inherent Resolve fedőnevű hadműveletben részt vevő valamennyi szövetséges országra vonatkozik.

Németországnak 27 katonája teljesít szolgálatot a Bagdad melletti Tadzsi táborban, a teljes dzsihádellenes kontingens létszáma 415 fő, a parancsnokságuk Jordániában van. Norvégiának mintegy 70 katonája teljesít szolgálatot a szíriai határ közelében fekvő el-Anbár tartományban. Dániának 130 katonája állomásozik a Bagdadtól nyugatra fekvő el-Aszad légibázison, tíz dán katona a NATO-misszióban szolgál. Svédországnak mintegy 70 katonája van Irakban.

Magyar katonák 2015 óta teljesítenek szolgálatot a kurdok lakta észak-iraki Erbílben. Az Országgyűlés december 10-én hosszabbította meg 2021. december 31-ig a Magyar Honvédség szerepvállalását 200 katonával az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni nemzetközi koalíciós műveletekben. A szükséges technikai eszközökkel, fegyverzettel, felszereléssel ellátott katonai kontingens az Irak területén történő partnerképesség-építési, katonai segítségnyújtási és tanácsadási, őrző-védő és csapatkísérő feladatok ellátásában vesz részt.

Eközben az Egyesült Államok bagdadi nagykövetsége felszólította az amerikai állampolgárokat, hogy hagyják el Irakot. Pénteken Bászra észak-iraki városból amerikai kőolajipari alkalmazottak tucatjai utaztak el.

Nagy-Britannia külügyminisztere, Dominic Raab szombaton közleményben szólította fel a brit állampolgárokat, hogy Kurdisztán kivételével ne utazzak Irakba, és alaposan fontolják meg iráni utazásaikat.

Hirdetés