Világ MTI 2019. november. 24. 19:15

Egymillió román szavaz külföldről az elnökválasztáson

A magyar kisebbség relatív távolmaradása és a román diaszpóra újabb részvételi rekordot döntő erődemonstrációja közepette zajlik vasárnap a romániai elnökválasztás második fordulója, amelyen eldől, hogy az újabb mandátumra pályázó jobboldali Klaus Iohannis államfő vagy Viorica Dancila szociáldemokrata exminiszterelnök lesz-e Románia elnöke a következő öt évben.

A péntek óta voksoló, külföldön élő román állampolgárok részvétele már román idő szerint délután öt órakor meghaladta a két héttel korábbi első fordulóban mért 675 ezres részvételt, este hétkor pedig a 850 ezret. A hírtelevíziók már azt találgatják, hogy számuk vajon csak megközelíti vagy meg is haladja a nap végéig az egymilliót.

Ezzel szemben a Székelyföldön a részvétel fele az országos átlagnak, és a sereghajtó megyék (Hargita, Kovászna, Szatmár, majd egy moldvai kivétel után a hátulról ötödik Maros) nagyjából a magyar lakosság arányának sorrendjében követik egymást.

A hazai részvétel két órával az urnazárás előtt, helyi idő szerint este hét órakor haladta meg a két héttel korábbi első forduló 47 százalékos részvételi adatát, ehhez képest a magyar többségű Hargita megyében a jogosultak alig 21 százaléka, Kovászna megyében pedig 24 százalékuk járult az urnákhoz.

A szavazás mindenütt helyi idő szerint 21 (magyar idő szerint 20) órakor ér véget. A romániai voksolás végén közzéteszik a közvélemény-kutató cégek által készített exit-poll becsléseket, a központi választási bizottság honlapján valós időben követhető szavazatszámlálás pedig feltehetően már éjfél előtt biztos választ adhat arra a kérdésre, hogy ki lesz Románia elnöke a következő öt évben.


Hirdetés
Címkék
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.