Világ MTI 2019. július. 28. 13:25

Erőszakba fulladt a 228 ezres hongkongi tüntetés, több ember őrizetben

Ketten súlyosan megsérültek az összecsapásban.

A hongkongi rendőrség 11 embert vett őrizetbe az erőszakba fulladt szombat esti tüntetés után, amelynek következtében 23-an megsérültek, ketten súlyosan - írta a South China Morning Post című hongkongi lap.

A letartóztatottak között van az engedély nélküli felvonulás főszervezője is, aki szerint a megmozduláson 288 ezer ember vett részt.

Tízezrek vonultak Hongkong Yuen Long nevű külső kerületébe szombaton, hogy tiltakozzanak az ottani vasútállomáson múlt vasárnap történt erőszakcselekmény, valamint a rendőrség azzal kapcsolatos, elégtelennek tartott intézkedései ellen. A július 21-én tartott tiltakozás késő esti óráiban csaknem száz fehér inges férfi - közülük néhányan bűnszervezetek tagjai - rátámadt a tüntetőkre és az utasokra, 45 embert megsebesítve.

Az eredetileg békésre tervezett szombati felvonulás azonban ismét erőszakba torkollott, amikor - a rendőrség közlése szerint - a demonstrálók közül néhányan téglákat és valamiféle vegyszert tartalmazó üvegeket dobtak a rohamrendőrökre, akik közül négyen megsebesültek.

A rendőrök ekkor könnygázt, gumilövedékeket és szivacsgránátokat vetettek be a tömeg szétoszlatására, később pedig a vasútállomáson is összecsaptak a demonstrálókkal, gumibotokkal és paprikasprayvel rontva rájuk az után, hogy néhányan egy felüljáróról egy tűzoltó készüléket dobtak a rohamrendőrök közé.

A tüntetések vasárnap is folytatódtak a különleges közigazgatási státust élvező városban, ahol a hónapok óta folyó tiltakozási hullámot a kiadatási törvény módosítását célzó tervezet indította el, amely lehetővé tette volna, hogy Hongkong olyan feleknek - egyebek mellett Tajvannak és Kínának - adjon ki szökevényeket, akikkel korábban nem volt kiadatási egyezménye. Az azóta felfüggesztett tervezet ellenzői attól tartanak, hogy Peking visszaélne a lehetőséggel, és a politikai menekültek ellen használná fel. Sokan Peking növekvő befolyását, és ezzel párhuzamosan Hongkong demokratikus jellegének további csorbítását látják a törvénytervezetben.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.