Világ MTI 2019. május. 31. 19:51

Letiltotta a Twitter Geert Wilders fiókját

Nyolc órára elérhetetlenné tették a szélsőjobbos politikus Twitter-fiókját, miután más politikusokat becsmérelt.

Ideiglenesen elérhetetlenné tették Geert Wilders, a bevándorlásellenes holland Szabadságpárt (PVV) vezetőjének Twitter-fiókját politikai ellenfeleinek éles hangú bírálata miatt, a bejegyzést a kiszolgáló letiltotta - erről a politikus maga számolt be a holland média képviselőinek pénteken.

A holland sajtó beszámolója szerint Wilders felhasználói profilját azt követően tették elérhetetlenné, hogy a pártvezér a 66-os Demokraták (D66) pártjának tagjait illetlen kifejezések kíséretében azzal vádolta meg, hogy miközben "még több iszlámhívőt importálnak az országba, krokodilkönnyeket hullatnak annak olyan következményei miatt, mint például a becsületgyilkosságok".

Mint emlékeztettek, Wilders előszeretettel használja a közösségi médiát a nyilvánosság tájékoztatására, ugyanis számos alkalommal kapott halálos fenyegetést, mivel korábban egyebek között az erőszak vallásának nevezte az iszlámot, amely véleménye szerint a legnagyobb veszélyt jelenti Hollandiára nézve. 2004 óta állandó rendőri védelem alatt áll.

"A Twitter elfogadhatónak tartja az ellenem intézett halálos fenyegetések megjelenését, de a tények egyszerű közlését kollégáimról elutasítja. Őrültség!" - fogalmazott.

Beszámolók szerint Wilders felhasználói fiókja 800 ezret is meghaladó követővel rendelkezik, e tekintetben megelőzi Mark Rutte miniszterelnököt is. Wilders felhasználói fiókjának felfüggesztése nyolc órára szól - tették hozzá.

A holland politikus ellen legutóbb 2016 tavaszán indult per gyűlöletbeszéd, kisebbség elleni uszítás és diszkrimináció vádjában. A vád szerint Wilders 2014-ben azt a kérdést tette fel támogatóinak, hogy több vagy kevesebb marokkóit akarnak-e Hollandiában. A válasz az volt, hogy "kevesebbet", amire Wilders azt válaszolta: "mi meg tudjuk oldani". Hozzátette, meg kell tisztítani az országot az iszlámtól és le kell zárni a határokat.

A holland Szabadságpárt (PVV) az múlt heti európai parlamenti (EP-) választások eredménye szerint legfeljebb Nagy-Britannia unióból való kilépése után juthat mandátumhoz.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.