Orbán csak május 13-án érkezik.
Hivatalossá vált: Orbán Viktor május 13-án Washingtonba látogat. Peter Pellegrini szlovák kormányfőt viszont már pénteken fogadta a Fehér Házban Donald Trump amerikai elnök.
"Kapcsolataink nagyon jók" - ezt már irodájában mondta Donald Trump újságíróknak Szlovákiáról, megjegyezve, hogy szlovák miniszterelnök először tesz látogatást az Ovális Irodában.
Peter Pellegrini szintén a jó viszonyt dicsérte, és ő a találkozó időzítését emelte ki. "Nagyszerű időben kerül rá sor, hiszen az idén ünnepeljük szabadságunk harmincéves évfordulóját" - fogalmazott a szlovák kormányfő.
Peter Pellegrini kiemelte, hogy országa történetében most a legalacsonyabb a munkanélküliek aránya, de gratulált Trumpnak is, ugyanis a pénteken nyilvánosságra hozott adatok szerint az elmúlt fél évszázadban most a legalacsonyabb a munkanélküliségi ráta az USA-ban.
Donald Trump ismételten hangot adott annak a panaszának, hogy az Egyesült Államok aránytalanul nagy mértékben járul hozzá a NATO védelmi kiadásaihoz, de elégedettségét fejezte ki amiatt, hogy Szlovákia növelte védelmi kiadásait.
"Kapcsolataink soha nem voltak olyan jók, mint most" - tette hozzá az amerikai elnök.
A kétoldalú tárgyalásokon - amelyeken amerikai részről Mike Pompeo külügyminiszter és Mike Mulvaney kabinetfőnök, szlovák részről pedig Miroslav Lajcak szlovák külügyminiszter és Peter Kmec, a kormányfő tanácsadója is részt vett - elsősorban kereskedelmi és védelempolitikai kérdésekről esett szó.