Hónapok óta lebegtette a kérdést Barack Obama korábbi alelnöke, csütörtökön azonban bejelentette: készül a jövő novemberben esedékes elnökválasztásra.
"E nemzet alapvető értékei, helyünk a világban, a demokráciánk, minden, ami Amerikát Amerikává teszi, a tét" – mondja a 76 éves demokrata politikus abban a videóban, amelyet csütörtökön tett közzé YouTube-oldalán, és amelyben bejelentette: indulni kíván a 2020-as elnökválasztáson.
Biden 19 másik demokrata – többek között Bernie Sanders és Elizabeth Warren – mellett pályázik az elnökjelöltségre, közülük messze ő a legtapasztaltabb. Hat ciklust töltött ki szenátorként, és két cikluson át volt Barack Obama alelnöke. 1988 és 2008 után most harmadszor fut neki az elnökjelölti versenynek.
Joe Biden: szószátyár amerikai alelnök
(null)
A BBC az indulásáról szóló beszámolójában azt írja, elnöke leköszönése óta Biden viszonylag népszerű demokrata politikusnak számít, ez, valamint országos ismertsége miatt az egyik favoritnak számít.
A lap megjegyzi azonban, hogy a demokrata párt liberális szárnya bizonyos nézeteit problémásnak tartja – ilyen egyebek mellett az iraki háború támogatása.