Világ hvg.hu 2019. április. 11. 16:24

Öt évre kerülhet a rácsok mögé Julian Assange

A Wikileaks alapítója hét éve lakott Ecuador londoni nagykövetségén, de most ráhívták a rendőrséget.

Öt év börtönt is kaphat Julian Assange, akit délelőtt vettek őrizetbe a brit fővárosban – írta a The Guardian. A Wikileaks alapítója hét évig lakott Ecuador londoni nagykövetségének épületében, az utóbbi időben azonban megromlott viszonya a követséggel, akik végül ráhívták a rendőrséget. Az elfogásról készült videón jól látszik, hogy több rendőr vonszolja be az ausztrál újságírót egy autóba.

A The Guardian belenézett a vádiratba, melyből az derült ki, hogy Assange-t azzal vádolják, hogy Chelsea Manning, az amerikai hírszerzés volt elemzője segítségével 2010 márciusában betört a Pentagon informatikai rendszerébe, ahol titkosított dokumentumokhoz fértek hozzá. Assange ezeket utána publikálta a Wikileaks oldalain, amivel a nyomozók szerint veszélyeztették az amerikai érdekeket, illetve több amerikai állampolgár életét.

Chelsea Manning őrizetbe vételét márciusban rendelte el az egyesült államokbeli Virginia állam bíróságának vádesküdtszéke, mert megtagadta a tanúskodást az Assange ügyében folyó vizsgálatban. A 31 éves Manning, akit korábban férfiból operáltak át nővé, már hét évet töltött a rácsok mögött.

Ez várhat most a Wikileaks-alapítóra is, aki a maximálisan kiszabható öt éves börtönbüntetést is megkaphatja.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.