Világ hvg.hu 2019. március. 02. 12:23

Eltűnhetnek a Húsvét-szigeti szobrok

Tömegesen tűnnek fel fehér foltok a világhírű Húsvét-szigeteki óriás szobrokon, s a zuzmó meglágyítja a követ, s eltorzítja a fejek arcvonásait. Ha nem sikerül ellenszert találni, az Unesco világörökségéhez tartozó alkotások megsemmisülhetnek.

A sziget egykori lakói által faragott több száz szobrot nem csak a helyiek által „leprának” nevezett zuzmók veszélyeztetik, hanem a tengervíz szintjének az emelkedése, illetve a talajerózió is, így nem kizárt, hogy néhány évtizeden belül eltűnnek a közel fél évezrede álló szobrok. „Száz éven belül ezek a szobrok négyszögletes kőtömbökké válhatnak” – idézte a The Guardian című brit lap Tahira Edmundsot, az egyik olyan szakértőt, aki próbálja azt kidolgozni, miképpen távolítható el a leghatékonyabban a terjedő zuzmóbevonat.

A károsodás a szobrok mintegy hetven százalékát érinti jelenleg, s a szakértők szerint a múlt emlékeit úgy lehetne megmenteni, ha a felületet olyan réteggel vonnák be, amely nem engedi be a nedvességet a porózus vulkáni kő belsejébe.  A The Guardian szerint az összes szobor megmentéséhez legalább félmilliárd dollárra lenne szükség, ám ezt az összeget csak nemzetközi összefogással lehet előteremteni.

Olyan elképzelések is vannak, amelyek szerint egy-egy kőszobrot különféle múzeumok „fogadnának örökbe” s ez után az adott intézmények adnának pénzt az érintett szobor megmentésére.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.