Fenyegetésként tekintenek a muszlim vallásúakra.
Az Egyesült Királyság lakosságának több mint harmada úgy véli, hogy az iszlám fenyegetést jelent a brit életmód számára – derül ki a Hope not Hate nevű antifasiszta csoport friss jelentéséből, amelyet a Guardian idéz.
A megkérdezettek 35 százaléka vélekedett így, míg csak 30 százalék gondolta, hogy az iszlám alapvetően összeegyeztethető a szigetországgal. A tory-szavazók 49 százaléka volt elutasító, míg a munkáspártiaknak csak 21 százaléka.
Az Európai Unióból való kilépésre, illetve a jobboldalra szavazó britek csaknem fele (49, illetve 47 százaléka) úgy látja, hogy az Egyesült Királyságban léteznek no-go zónák, ahol a saría törvényei uralkodnak, a nem muszlim vallásúaknak pedig tilos a belépés. Összességében a teljes lakosság 32 százaléka értett ezzel egyet.
A jelentés szerint noha 2011 és 2016 között javult a mohamedánok megítélése, a 2017-es terrorcselekmények megfordították ezt a folyamatot. Az iszlamofóbia immár a szélsőjobboldali növekedés fő hajtóerejévé nőtte ki magát, átvéve a bevándorlásellenesség helyét.
A dokumentum a baloldali antiszemitizmusra is felhívja a figyelmet, megállapítván például, hogy az antiszemita tartalmakra történő internetes keresések száma megnőtt az utóbbi időben. A brit felnőtt lakosság 5 százaléka nem hiszi, hogy a holokauszt megtörtént volna, további 8 százalék pedig úgy gondolja, hogy megtörtént ugyan, de a borzalmak mértékét utólag nagyobbnak állítják be, mint amilyen valójában volt.