Világ hvg.hu 2018. október. 30. 20:01

5000 euróért adták az állampolgárságot állami tisztviselők Bulgáriában

Az üggyel kapcsolatban 20 embert kapcsoltak le az egész országra kiterjedő razzia során.

Állami tisztségviselők által működtetett irathamisítói hálózatot számoltak fel Bulgáriában, írja az MTI. Összesen mintegy húsz tisztségviselőt vettek őrizetbe, köztük a külföldön élő bolgárok ügyeivel foglalkozó állami ügynökség vezetőjét, Petar Haralampijevet is.

A bolgár ügyészség kedden emelt vádat Haralampijevvel szemben. Őt és három másik magas rangú társát bűnszervezet létrehozásával, kenőpénzek elfogadásával, irathamisítással és hivatali visszaéléssel vádolják.

A gyanúsítottak a vádak szerint külföldieknek olyan hamis dokumentumokat gyártottak és értékesítettek, amelyek igazolták, hogy tulajdonosának egyik felmenője bolgár állampolgár. Az igazolások révén a külföldiek bolgár állampolgársághoz, illetve útlevelekhez tudtak jutni, lehetővé téve számukra az Európai Unió területén a lakhatást és a munkavállalást.

A hamis iratokért 5000 eurót, vagyis 1,6 millió forintot kértek a bűnelkövetők. A bolgár sajtó értesülései szerint ezrek jutottak ilyen hamis iratokkal bolgár útlevelekhez.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.