Az orosz állami televízió fő megmondóembere, Dmitrij Kiszeljov sietett Donald Trump amerikai elnök segítségére, akiről egyik korábbi állítólagos barátnője azt írta, nem túl nagy a férfiassága.
Stormy Daniels, az egykori amerikai pornószínésznő, aki azt állítja egy évtizeddel ezelőtt lefeküdt Trumppal, megjelenés előtt álló visszaemlékezéseiben azt írta, hogy Trump pénisze az átlagosnál kisebb, de nem nevetségesen apró.
Dmitrij Kiszeljov most szokásos hét végi televíziós műsorában azt mondta, öv alatti támadásnak és rágalmazásnak minősítette Daniels mondatait. „Senkit sem érdekel az a tény, hogy a pornószínésznőknek megvan a maguk méretezési rendszerük, s hogy ők mit tartanak átlagosnak. Daniels partnereit úgy válogatták ki, hogy azoknak természetellenesen groteszk méreteik legyenek” – magyarázta a pornóiparhoz is jól értő Kiszeljov. Szóval támogassuk úgy Trumpot, mint egy férfit” – adta ki az ukázt.
Kiszeljov szerint a támadás már csak azért is tisztességtelen, mert Trump nem tud védekezni. „Hogyan válaszoljon Donald Trump. Húzza le a cipzárját és vegye elő”? – kérdezte a The Moscow Times című lap beszámolója szerint műsorvezető.