Trump World Tower volt portása most hajlandó lenne beszélni arról, hogy tudomása van Donald Trump elnök és egy korábbi házvezetőnője kapcsolatáról, amelynek révén van még egy gyereke az elnöknek.
Az affér és az abból született gyerek sztorija, azért nem került eddig napvilágra, mert az American Media 2015 végén 30 ezer dollárt adott a portásnak Dino Sajudinnak a közlés jogáért, amelyre aztán nem került sor.
Az American Media mindezel komoly szívességet tett az elnökjelöltségre pályázó üzletembernek. A portás egyébként azt állította, Trumpnak az 1980-as évek született egy házasságon kívüli gyermeke is.
A CNN most közzétette a szerződés másolatát. A szóban forgó történet részleteit nem említi a dokumentum, de annyi kiderül belőle, hogy "Donald Trump illegitim gyermekéről" szól.
Az American Media állítólag egy volt Playboy-modellnek, Karen McDougalnak is fizetett 150 ezer dollárt annak a történeknek a kizárólagos jogaiért, amely szerint Trump és a modell között kilenc hónapig tartó románc alakult ki. Trump tagadta a McDougal állításait.Zseniális módon illusztrálja a Time, mekkora bajban van Trump
Egy kép néha többet mond ezer szónál.