A világ több térségét sújtja szokatlan forróság, s nem csak az északi féltekén dőlnek meg a halálozások megugrását eredményező melegrekordok. A BBC megmagyarázta, hogy az egyes térségekben miért nem enyhül a kánikula.
Kanada keleti felében július elején kezdődött a forróság, s csak Québec tartományban hetvenen haltak meg a szokatlan meleg miatt. Ottawában, a fővárosban a párássági index – azaz a valós hőérzet – 47 Celsius-fokra emelkedett. A halottak többsége 65 évnél idősebb személy volt.
A szakemberek szerint a magaslégköri áramlatok az idén a szokásosnál északabbra húzódtak, s emiatt meleg levegő árasztotta el az USA északi és Kanada déli részét. Csapadékból is kevés volt májusban és júniusban, s mivel a száraz föld gyorsabban melegszik fel, mint a nedves, semmi sem akadályozta meg a hőhullám kialakulását.
Az Európa és Ázsia határán fekvő Kaukázusban is szokatlanul meleg volt, Grúzia fővárosában, Tbilisziben megdőlt a melegrekord, s ugyancsak forróság volt Örményországban és Azerbajdzsánban is. A kánikula miatt több térségben súlyos vízhiány alakult ki.
„Az utóbbi hónapokban gyakran alakultak ki tartós alacsony nyomású zónák Dél- és Kelet-Európában. Az északi félteként a szelek általában az óra járásával ellentétes irányban, az alacsony nyomású zónák körül fújnak, s ezek a szelek most nagyon meleg levegőt hoztak Afrikából és Közel-Keletről” – idézte a BBC Ben Rich-t, a híroldal meteorológusát.
Dél-Kaliforniában is tombol a meleg. Los Angeles belvárosában az egyik júliusi éjszakán 26,1 Celsius-fokot mértek, a városon kívül pedig nappal 48,9 fok volt. A kánikula több halálos áldozatot is követelt, az egyik áldozatot autója vezetőülésén találták meg: a 63 éves férfi hőgutát kapott, mert kocsijában nem volt légkondicionáló.
A meleghullám miatt megnőtt az energiafelhasználás, s az áramszünetek miatt több tízezer otthon maradt elektromosság nélkül. Az erődtüzek is pusztítanak, egyre több térségben kapnak lángra a kiszáradt növények.
A kaliforniai hőhullám okai ugyanazok, mint a kanadaié, a Meteorológiai Világszervezet szerint a klímaváltozás miatt növekszik a szélsőséges időjárási jelenségek – hőhullámok vagy viharok – száma.
Sydneyben, ahol most télnek kellene lennie, 24,7 Celsius-fokot mértek, ami nyolc fokkal magasabb, mint az átlagos júliusi hőmérséklet. Az ausztráliai hőhullám már jó ideje tart, a kontinensnyi országban minden korábbinál melegebb volt az ősz. A meleget egy magasnyomású zóna okozza, amely megrekedt Ausztrália keleti fele fölött.
Japánban valószínűleg már százak vesztették életüket a szigetországot sújtó meleghullám miatt: az országban 4-7 fokkal van melegebb az átlagosnál, s a kánikulát az okozza, hogy ott is egy magasnyomású rendszer telepedett rá a térségre, s az nem engedi a térség fölé a hideghullámokat.