Világ hvg.hu 2018. július. 22. 16:09

Irán a hormuzi-szoros lezárásával fenyegetőzik

Hasszán Rohani iráni elnök közölte, az amerikaiaknak tudniuk kell, hogy az Iránnal fennálló béke minden „béke anyja”, s ha valaki háborúba keveredik a perzsa állammal, az lesz valamennyi „háború anyja” is.

Rohani egyben azzal is fenyegetőzött, ha az USA tovább provokálja Teheránt, Irán lezárhatja az olajszállítások szempontjából kiemelkedően fontos, a Közel-Keletet és az Indiai-óceánt összekötő Hormuzi-szorost.  „Mindig is szavatoltuk a szoros hajózásának a biztonságát. Ne húzogassák az orosz bajuszát, mert ha igen, azt örökre megemlegethetik” – mondta a DW szerint az államfő egy teheráni találkozón.


Az iráni valuta árfolyama sokat romlott az óta, hogy Donald Trump amerikai elnök májusban bejelentette, az USA kivonul az iráni atomalkuból, melynek értelmében a perzsa állam felhagy nukleáris programjával, világ országai pedig felfüggesztik az Irán elleni szankciókat. Trump szerint ugyanis Irán rendre megsértette kötelezettségeit, s titokban továbbra is nukleáris fegyvert épít.


Az amerikai elnök új megállapodást akar kötni Iránnal, Teherán egyelőre nem hajlandó az új tárgyalásokra. Az európai államok ellenezték az atomalku felmondását.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.