Világ MTI 2018. március. 24. 21:47

Amerikai légicsapás Líbiában terroristák ellen

Légicsapást hajtott végre a dél-líbiai Ubari városának közelében az amerikai légierő szombaton, a támadásban két terrorista életét vesztette - közölte az Egyesült Államok hadseregének afrikai parancsnoksága.

A légicsapásról a nemzetközileg elismert tripoli egységkormánnyal is egyeztettek - áll a közleményben.

"Jelenleg úgy tudjuk, hogy nincsenek civil áldozatai a támadásnak" - tette hozzá a parancsnokság.

Egy Ubariban élő lakos arról számolt be a Reuters hírügynökségnek, hogy hatalmas robbanás hangját hallotta dél körül. Furszan környékén eltaláltak egy házat, a romok alól két holttest került elő - állította. A szomszédságban élők szerint az épületben gyakran fordultak meg külföldiek.

Az amerikai légierő többször hajtott végre támadást a Líbiában élő szélsőségesek ellen az elmúlt években. 2016-ban légi offenzívát indított az Iszlám Állam ellen az akkoriban a dzsihádisták fellegvárának számító Szirtben, ahonnan helyi milíciák segítségével sikerült kiűzni a terroristákat.

Az észak-afrikai ország Moammer Kadhafi 2011-es megbuktatását követően káoszba süllyedt. Az ország keleti részét a tobruki parlament és kabinet ellenőrzi, amely nem ismeri el a tripoli nemzeti egységkormány hatalmát.

Az ország déli részét hatalmi űr jellemzi, amelyet a szélsőségesek és az ember-, fegyver-, illetve üzemanyag-csempészettel foglalkozó bűnszövetkezetek kihasználnak.

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.