Lemondott tisztségéről Sylvi Listhaug norvég belügyminiszter, miután egy nyilatkozatában azzal vádolta az ellenzéki szociáldemokratákat, hogy számukra fontosabb egy-egy terrorista jogainak szavatolása, mint a skandináv ország nemzetbiztonságának a megőrzése.
A lemondással a bevándorlásellenes, jobboldali Haladó Párthoz tartozó miniszter megmentette a kisebbségi kormányt az összeomlástól: a parlamentben már bizalmi szavazást kezdeményeztek ellene, s minden jel arra utalt, hogy a többség a bizalom megvonása mellett fog szavazni. Listhaug a Facebookon közzétett posztban így magyarázta távozását: tudja, hogy a párt vezetése és tagsága támogatja, de nem akarja, hogy a kijelentése miatt az egész kormány megbukjon.
A belügyminiszter abban a vitában tette azóta visszavont kijelentését, amely arról szólt, hogy milyen körülmények között vonhatják meg egy-egy terrorizmussal vádolt személy norvég állampolgárságát. A szociáldemokraták ragaszkodtak ahhoz, hogy a lépést csak szigorú jogi ellenőrzés után lehessen megtenni.
A terrorizmus emlegetése komoly sebeket szakít fel Norvégiában, hiszen 2011-ben a szélsőjobboldali gondolkodású Anders Behring Breivik 69 embert ölt meg, s az áldozatok többsége a szociáldemokraták ifjúsági szervezetének a tagja volt.
A koalíciós kormány élén a konzervatív pártot vezető Erna Solberg áll. Ő pedig közölte, ha a parlament elfogadja a minisztere elleni bizalmatlansági indítványt, akkor az egész kormány ellen kérni fog egy hasonló voksolást.