Világ hvg.hu 2018. február. 09. 15:06

Trump a jegygyűrűjéről is hazudott

Tényleg másfél millió dollárba került.

Nem mondott igazat a feleségének vett gyémántgyűrűről Donald Trump. A leendő amerikai elnök még 2005-ben dicsekedett el a New York Timesnak azzal, hogy a másfél millió dolláros ékszerből egymilliós engedményt kapott. A gyűrűt egyébként egy tízkarátos gyémánt díszíti.

Az érintett ékszerkereskedő, a Graff Diamonds vezetője azonban cáfolta a Trump által elmondottakat. Laurence Graff a Forbesnak azt mondta, Trump semmilyen kedvezményt nem kapott, hanem kifizette a másfél millió dollárt érte.

A Fehér Ház, illetve Melania Trump szóvivője nem nyilatkozott az ügyről. A First Ladynek egyébként van ennél nagyobb gyémántgyűrűje is, az hárommillió dollárba került, és a tizedik házassági évfordulóra kapta figyelmes férjétől.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?