Világ MTI 2018. február. 07. 19:43

Nőtt a tajvani földrengés halálos áldozatainak száma

Heten vesztették életüket, 260-an sérültek meg a keddi földrengésben Tajvan keleti részén az újabb jelentések szerint.

A Hszinhua kínai hírügynökség szerint a földrengés 6,5-ös erősségű volt a korábbi jelentésekkel szemben, amelyek 6-os erősségű földrengésről írtak. A mentőcsapatok 224 embert menekítettek ki a romok alól, 67 embert továbbra is keresnek a romok alatt.

Az ország keleti részén található Hualien megyét megrázó földmozgás több épületben okozott kárt az azonos nevű székvárosban. Az áldozatok közül négyen egy összeomlott, tizenkét emeletes tömbház alatt lelték halálukat. Az ötödik halottat a Marshal Hotel romjai alól húzták ki. A hatodik áldozat halálának körülményeivel kapcsolatosan nem tudni részleteket. A hetedik halott, egy kínai nő a kórházba szállítását követően halt bele sérüléseibe.

Kétszáz háztartás áram nélkül maradt, 35 ezer háztartásban pedig nincs víz – közölte a tűzoltóság. Hualien városában mintegy 100 ezren laknak.

Kína kész mentőcsapatokat küldeni a szigetre – jelentette be Csang Cse-csün tajvani ügyekért felelős kínai illetékes. Csang a kínaiak együttérzéséről biztosította a tajvaniakat. A földrengésben több kínai állampolgár megsérült.

MTI / AP / Tajvani Központi Hírügynökség

A későbbi híradások szerint Tajvan elutasította a Kína által felajánlott segítséget. "Jelenleg (elég) munkavállalóval és infrastruktúrával rendelkezünk a mentési művelet támogatásához (...) Nagyra értékeljük (Kína) ajánlatát, de jelenleg nincsen szükségünk a segítségére" – mondta Csiu Csuj-cseng, a tajvani Anyaországi Ügyek Tanácsának helyettes vezetője a South China Morning Post hongkongi napilap szerint. A földrengés nyomán folytatott mentési munkálatok humanitárius erőfeszítéseket igényelnek, amelyeket azonban "nem szabad (hídként) felhasználni a politikai kapcsolathoz" – tette hozzá Csiu.

A helyi meteorológiai szolgálat szerint a földrengés epicentruma Hualientől több mint 18 kilométerre, a tengeren, fészke pedig 10 kilométeres mélységben volt. A rengés egyes térségekben különösen intenzíven érezhető volt, Hualien külvárosában és Nanaóban elérte a legmagasabb, hetes fokozatot az intenzitási skálán. A földmozgást szerda délelőtt 9 óráig 26 utórengés követte, ezek közül több meghaladta az 5-ös erősséget, az egyik utórengés 5,7-es erősségű volt.

Egy helyi tisztségviselő elmondta, hogy ez volt a legsúlyosabb földrengés Hualienben az elmúlt öt évtizedben.

Február 4-e óta több mint 100 földrengés rázta meg a térséget, és szakértők a következő hetekben továbbiakra számítanak.

2016-ban több mint százan vesztették életüket Tajvan déli részén egy földrengésben, 1999-ben pedig több mint kétezer halálos áldozatot követelt egy 7,6-es erősségű földmozgás, amelyet az egész szigeten érezni lehetett.

Hirdetés