Világ MTI 2018. február. 05. 17:03

Hallgat a párizsi terror feltélezett főszervezője

Megkezdődött Salah Abdeslam büntetőperének tárgyalása Brüsszelben: a férfinak Belgiumban gyilkossági kísérlet miatt kell bíróság elé állnia.

A rendőrség 2016 márciusában, néhány nappal a brüsszeli robbantások előtt házkutatást tartott a belga főváros Forest nevű kerületében egy lakásban, amely – mint később kiderült – a párizsi terrortámadások óta szökésben lévő Abdeslam búvóhelyéül szolgált. A művelet során tüzet nyitottak a rendőrökre, akik a lakásban tartózkodó három férfi közül egyet agyonlőttek, a két másiknak viszont sikerült elmenekülnie. A lövöldözésben négy rendőr megsebesült, a szökevényeket nem sokkal később elfogták.

AFP / Emmanuel Dunand

Az RTBF közszolgálati csatorna beszámolója szerint Abdeslam közölte, hogy nem fog válaszolni a kérdésekre, és a vádirat ismertetésekor sem volt hajlandó felállni. "Jogomban áll hallgatni, ez a védelmi stratégiám része. A hallgatásom ugyanakkor nem tesz bűnössé vagy bűnözővé. Vannak kézzelfogható és tudományos bizonyítékok, azt akarom, hogy azok alapján ítéljenek meg" – mondta a 28 éves férfi Marie-France Keutgennek, az elnöklő bírónak. "Nem félek maguktól. Bízom Allahban" – magyarázta, és azt is közölte, szerinte "a muszlimokat szigorúbban ítélik meg, mint másokat, szó sincs az ártatlanság vélelméről".

Le Monde: a párizsi terrortámadás fő irányítója is Magyarországon át jött Európába

A tavaly novemberi párizsi merényletek európai koordinátora, a belga-marokkói Abdelhamid Abaaoud is Magyarországon keresztül tért vissza 2015 nyarán Európába több tucat dzsihadistával, köztük a párizsi és brüsszeli támadások elkövetőivel - írta a szombati Le Monde.

Ahhoz pedig nem járult hozzá, hogy őt ábrázoló képeket közöljenek a tárgyalásról a médiában.

A hatóságok megerősítették a biztonsági intézkedéseket Brüsszelben a tárgyalás idejére, amelyen a marokkói származású, francia állampolgár Abdeslam mellett társa, Soufien Ayari is jelen van. Ellene ugyancsak gyilkossági kísérlet és tiltott fegyvertartás miatt indult eljárás Belgiumban.

AFP / Emmanuel Dunand

Az Igazságügyi Palota környékére nagyjából száz rendfenntartót vezényeltek ki. "Valószínűleg városszerte több rendőr lesz az utcákon" – tájékoztatott Yves Stephen, a belga belügyi válságközpont szóvivője.

AFP / Riccardo Pareggiani

Sajtóhírek szerint a tárgyalás négy napig tart majd, és Abdeslamot minden este visszaszállítják a Párizshoz közeli börtönbe, ahol őrizetben tartják.

Az ügyészség képviselője elmondta, hogy ha bűnösnek találják őket, akár 20 év börtönt is kiszabhatnak a vádlottakra.

A francia fővárosban 2015. november 13-án hét helyszínen követtek el merényleteket. A 130 ember halálát követelő terrortámadások elkövetői közül többen is Brüsszelben éltek korábban. A támadás elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.