Világ hvg.hu 2018. január. 03. 12:43

Olyat tesz Trump, amit amerikai elnök még soha: díjat ad a szerinte korrupt sajtó képviselőinek

A vonatkozó hírt hivatalos Twitter-oldalán jelentette be az USA 45. elnöke.

Nem kis visszhangot generált Donald Trump legutolsó Twitter-bejegyzése, melyben arról ír, hogy hétfőn 5 órakor kihirdeti az év szerinte legtisztességtelenebb és legkorruptabb médiumai címeket, amelyek a helyi idő szerint kedd délután megjelent kiírás szerint különféle kategóriákból kerülnek majd ki.

A Politico emlékeztet: Trump korábban nem egyszer hangoztatta, hogy szerinte versenyt kellene szervezni azoknak a csatornáknak és híroldalaknak, beleértve a CNN-t és a Foxot is, amelyek – mint fogalmazott – a legtorzabb politikai anyagokat hozzák le róla vagy valamilyen kritikát fogalmaznak meg a Fehér Házzal kapcsolatban. Bejegyzéseiben a The Times és a Washington Post elleni megfogalmazott nemtetszések is gyakran előkerülnek.

A kedden megjelent Twitter-poszt több mint ötvenezer hozzászólást és valamivel kevesebb, de így is rengeteg megosztást generált az elnököt követő felhasználók között. Akadt, aki egyszerűen gyereknek nevezte Trumpot, megint más viszont már sokkal élesebben bírálta őt.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.