2017. december. 31. 16:21 MTI Utolsó frissítés: 2017. december. 31. 16:28 Világ

Pokolgépet robbantottak az egyik kerületi kormányzó temetésén Afganisztánban, sok a halott

Egy robbanószerrel megrakott riksa robbant fel a gyászolók között.

Legalább 17 ember meghalt vasárnap a kelet-afganisztáni Nangarhar tartományban, ahol pokolgépet robbantottak egy helyi tisztségviselő temetésén.

Núr Ahmad Habibi, a tartományi kormányzó szóvivője szerint egy robbanószerrel megpakolt riksa robbant fel a Haska Mina kerületi kormányzót gyászolók tömegében. Hozzátette: a székvárosban, Dzsalalábádban elkövetett merényletben 13-an megsebesültek.

Más források szerint hozzávetőleg 30 sebesültről tudnak.

A szóvivő elmondta: az előzetes jelentések öngyilkos merénylőről szóltak, időközben azonban a hatóságok már abból indulnak ki, hogy a pokolgépet távolról hozták működésbe.

Egyelőre egyetlen terrorszervezet sem jelentkezett a támadás elkövetőjeként. A radikális iszlamista tálibok tagadták, hogy közük lenne a történtekhez. Mindemellett az Iszlám Állam dzsihadista szervezet helyi ága tevékeny Nangarharban, és már több merényletet is elkövetett tisztségviselők illetve a biztonsági erők tagjai ellen.

Az északi Balh tartomány székhelyén, a viszonylag biztonságosnak mondott Mazari-Sarífban eddig szintén ismeretlen elkövetők robbantottak vasárnapra virradóra 12 embert megsebesítve.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.