2017. november. 16. 21:48 MTI Utolsó frissítés: 2017. november. 16. 21:46 Világ

Fico kifizettetné az államfővel a kormánygépes útjait

Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön felszólította Andrej Kiska államfőt, hogy fizesse ki azt az egymillió eurót, amennyibe az elmúlt időszakban kormánygéppel végrehajtott magánútjai kerültek.

A szlovák államfőről idén tavasszal derült ki, hogy több száz privát, az elnöki tisztség betöltéséhez nem kapcsolódó repülőutat valósított meg kormányrepülőgéppel az elmúlt években, ami közel egymillió eurójába került a szlovákiai adófizetőknek.

Bár a Robert Kalinák belügyminiszter beszámolója alapján nyilvánosságra került információk erőteljesen csorbították a korrupciót gyakran ostorozó Kiska tekintélyét, a parlament által is tárgyalt ügy később mégis elcsitult, és a szlovák sajtó többsége által ajnározott államfőnek végül sikerült egy olyan ígérettel kilábalnia szorult helyzetéből, miszerint a jövőben korlátozza majd a kormánygép használatát.

Az ügyet csütörtökön Robert Fico egy pozsonyi sajtótájékoztatón hozta ismét felszínre, azzal, hogy felszólította Kiskát az egymillió eurós útiszámla rendezésére. A szlovák kormányfő ezzel azt követően állt elő, hogy nem sokkal korábban az államfő kritikus hangnemben nyilatkozott a Fico-kormány szívügyének tekintett szlovák szociális állam állapotáról.

A felszólításról Kiska szóvivője azt mondta, az államfő érti, hogy a kormányfő frusztrált a vesztes megyei választás után, de elkezdhetne már az ország gondjaival foglalkozni. Kiska reakcióját a kormányhivatal figyelemelterelésnek minősítette.


 

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.