Világ 2017. október. 10. 14:57

Melegfelvonulás: Van, amiben Koszovó is megelőzte Magyarországot

Koszovó államfője szerint minden állampolgáruknak joga van kifejezni véleményét és nemi hovatartozását, az alkotmányuk is tiltja a negatív diszkriminációt, a melegházasságokat azért még nem engedélyezték az országban.

Néhány százan vettek részt kedden Pristinában az első olyan melegfelvonuláson, amelyet a helyi LMBT (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű) szervezetek közösen tartottak meg – számolt be a helyi sajtó.

A szeretet nevében – ez volt a rendezvény mottója. Kilenc civil szervezet fogott össze a menetért, hogy felhívják a figyelmet a koszovói társadalomban tapasztalható homofóbiára és előítéletességre.

A felvonuláson részt vett Hashim Thaci koszovói elnök, valamint a kormány és a politikai pártok több tagja is. Az államfő azt mondta: minden koszovói állampolgárnak joga van kifejezni saját hitét, véleményét és nemi hovatartozását.

A hivatalos szervek támogatása ellenére a rendezvény több fenyegetést is kapott, ezért több száz rendőr biztosította a felvonulás útvonalát a koszovói főváros központjában.

Annak ellenére, hogy a hírekben az első koszovói melegfelvonulásról beszéltek, az országban az utóbbi néhány évben több kisebb rendezvényt is szerveztek. A legutóbb tavaly, a homofóbia-ellenes világnap alkalmából tartottak melegfelvonulást Pristinában, amelyen szintén több százan vettek részt, közöttük Hashim Thaci is.

A koszovói alkotmány tilt mindenféle negatív diszkriminációt, ugyanakkor nem tér ki külön az LMBT-közösséget érintő jogokra, a főleg muszlim vallású országban az azonos neműek házassága sem engedélyezett.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.