Világ MTI 2017. szeptember. 13. 12:37

Évek óta nem repültek így a NASA űrhajósai

Megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) szerdán a Szojuz MSZ-06 orosz űrhajó legénysége, amely körülbelül öt hónapot tölt majd a Föld körül közel négyszáz kilométeres magasságban keringő űrbázison.

Az űrhajó szerda hajnalban startolt a kazahsztáni Bajkonurból, fedélzetén Alekszander Miszurkin orosz parancsnokkal és Mark Vande Hei, valamint Joe Acaba amerikai űrhajósokkal.

A Szojuz a felbocsátás után mintegy hat órával, a korábbi kétnaposnál jóval gyorsabb üzemmódban dokkolt az ISS-hez, és az űrhajósok átmentek az űrállomás fedélzetére, ahol Randy Bresnik amerikai, Szergej Rjazanszkij orosz űrhajós, illetve az olasz Paolo Nespoli, az Európai Űrügynökség (ESA) asztronautája várt rájuk, ők július óta vannak az ISS-en.

Az újonnan érkezett űrhajósok 167 napot szolgálnak majd az ISS fedélzetén, és ez idő alatt több mint 40 kísérletet kell végrehajtaniuk.

2010 óta most először fordul elő, hogy az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) két asztronautája repült egy Szojuzon Bajkonurból az űrállomásra. A Puerto Ricó-i Joseph Acaba már harmadik misszióját teljesíti, Mark Vande Hei azonban – aki az amerikai hadsereg ezredese volt, mielőtt a NASA szolgálatába állt – most repült először az ISS-re.

Az új, Nauka (Tudomány) nevű modul üzembe helyezéséig az orosz űrkutatási hivatal háromról kettőre korlátozza az ISS-en tartózkodó orosz űrhajósok számát.

Az újonnan érkezett asztronauták súlytalansági érzékelője és egyben talizmánja a világ első műholdjának, a Szputnyik 1-nek a kicsinyített mása, annak emlékére, hogy október 4-én lesz hatvan éve annak, hogy a Szovjetunió Föld körüli pályára állította a Szputnyik 1-et.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.