Világ MTI 2017. augusztus. 11. 05:49

Trump: Itt volt az idő, hogy valaki felemelje a szavát Észak-Korea népéért

Az amerikai elnök nyaral, de rövid sajtótájékoztatót tartott, ahol azt mondta, nem beszélnek megelőző csapásmérésről Észak-Koreára.

Az Egyesült Államok egyelőre "nem beszél" megelőző csapásmérésről Észak-Koreára – mondta Donald Trump amerikai elnök csütörtökön.

Az elnök a bedminsteri (New Jersey) golfklubjában – ahol nyári szabadságát tölti – Mike Pence alelnökkel együtt jelent meg az újságírók előtt, és rövid nyilatkozatot tett.

Trump figyelmeztette Észak-Koreát, hogy ha bármit is lép, vagy támadást tervez az Egyesült Államok és szövetségesei ellen, akkor "legyen nagyon ideges", mert "olyan bajba kerülhet, mint korábban kevés más nemzet".

Hangsúlyozta, hogy keddi kijelentése, miszerint "tüzet és haragot" zúdít Észak-Koreára, "talán nem volt eléggé kemény". Majd hozzátette: Phenjan "hosszú évek óta ezt csinálja országunkkal, és már ideje volt, hogy valaki felemelje szavát ennek az országnak a népéért és más országok népeiért is".

A keddi kijelentés:

Az elnök szerint azért Washington továbbra is számol a feszültség tárgyalásos enyhítésével és a konfliktus ily módon történő rendezésével.

Amikor az egyik újságíró azt firtatta, hogy várható-e megelőző csapásmérés Észak-Koreára, Trump kijelentette: "erről nem beszélünk soha, majd meglátjuk, mi történik". Trump ismét kifejtette, hogy Kína tehetne többet is a helyzet rendezése érdekében, és az az érzése, hogy Peking a jövőben aktívabb is lesz ez ügyben.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.